A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)
Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból
Külön rendezői feladat a drámában megszabott funkciót betöltő chorusok megjelenítése. Hogyan adhatták elő ezeket a jeleneteket? Néhány személy adta-e elő, vagy mint a görög tragédiában többen? Prózában vagy a kor gyakorlatával nem ellenkezően énekelve? Valószínűbb, hogy a chorusok afféle dalbetétek, amelyeknél a tömeghatást a táncosok képezték. A II. actus chorusában látványos jelenet zajlott le. A jelenet megértéséhez feltétlenül ismernünk kell a Lippai-család címerét. Egy pajzs alakú családi címer felett egy megkoronázott szárnyas leopárd két mellső lábával egy oszlopot tart, a pajzson magán pedig egy hármas halom közepén álló oszlopot két leopárd tart megtámasztva azt két mellső, illetve egy-egy hátsó lábaikkal. 114 Ebben a chorusban ezt a szimbolikus jelentést kellett a diákoknak dallal, tánccal, díszletekkel, kellékekkel, élőképpel megjeleníteniük. Genius Nicolai Fortunával siet a hajótörött Pudicitia segítségere. Nicolausnak a Genius Lippaianus két oszlopot állít fel. Az egyiket azért, mert Pudicitiat megvédelmezte, a másikat pedig azért, mert szembeszállt bőkezűsége révén a fösvénységgel, s ezt a Lippai-leopárdok örvendező tánccal, tapssal hálálják meg. A III. actus kórusjelenetéhez már valószínűleg a fentebb említett díszletekre volt szükség. Itt azonban Aeolus, Venti és Neptunus nem énekelték, hanem talán prózában szavalókórusszerűen, Aeolus és Neptunus egyedül, Venti pedig közösen adták elő a szöveget, a ritmust a hangutánzó szavakat jól kihangsúlyozva. A III. actus másik chorusa ismét egy látványos nagyjelenet. A pokolban vagyunk. Idolola, az allegorikus pogány bálvány a földre fel akar emelkedni. Dioclatianus és Maximianus Saeculuma űzik, Nicolaus Geniusa pedig meg akarja akadályozni szándékát. Egyébként ez a jelenet a barokk színpad és dramaturgia egyik legtipikusabb példája. Az allegorikus jelentést hatványra emeli a szerző. A tényalapot az imént elmondtuk. Az allegorikus Genius Diocletiani és Maximiani valamint az Idolola további allegorikus jelentést hordoznak. Idolola egyben a Felhő, amit a szelek (Africus és Eurus) azaz Diocletianus és Maximianus Saeculuma a Nap azaz Krisztus elé űznek, s azt vagy őt eltakarják. Ez az allegóriahalmozás, amely már szinte az érthetetlenségig fokozódik, valamint az előbbi címerjelenet manierista vonás is. 9 ° Nem lehetetlen, hogy ez a chorus részlet ismét csak énekkel hangzott el. A IV. actus chorus jelenetét előadhatták úgy, hogy a Potentia Divina alakját megszemélyesítő diák pusztán némaszereplője volt a darabnak, s az ellentétek költői szépségeire épített versust a kórus maga recitálta vagy énekelte el. Az V. actus chorusában ellenkező előjellel ugyanaz ismétlődik meg, mint a III. actus második chorusában. Aquilo (az északkeleti szél) azaz Constantinus elűzi azt a felhőt (Idolola), amit Africus és Eurus (a déli és délkeleti szél) a Nap, azaz Krisztus elé hajtott. A tényleges cselekmény.- Constantinus átveszi Diocletianustól és Maximianustól a hatalmat, s elűzi a pogány bálványokat, s helyükre Krisztust állítja. Lehetséges, hogy ez a jelenet ismét énekbetét volt. Az Epilógus ugyancsak absztrakt cselekményt óhajt kifejezni az allegória nyelvén, igen látványosan, hiszen ez a zárójelenet. Megjelennek ebben Genius Nicolai, a Pallas Trencheniensis, a Genii Coelestes, a Liberalitas Lippaiana, az erények csillag formájában. A Csillagok és a Művészetek a Lippai-címerből vett „fénylő 94 Vö.: Géza Csergheö de N.-Tacskánd: Wappenbuch des Adels von Ungarn. I. (Nürnberg 1889-1890.) 279. sz. tábla. Leírását: uo. I. 371-372. 95 A Neosztoicizmusról és a manierizmusról ad összefoglalást: Klaniczay Tibor: A magyar későreneszánsz problémái. A Reneszánsz és barokk című kötetben (Budapest 1961) 303-339. Vö. még: Pirnát Antal: Szotoicizmus és manierizmus. MIT II. 10-15. 402
