A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Képzőművészeti élet Debrecenben 1945–1951 között

Sz. Kürti Katalin Képzőművészeti élet Debrecenben 1945—51 között A debreceni képzőművészek intenzív társadalmi-szervezeti életet folytattak a két világháború között. Az 1901-ben alakult Debreceni Műpártolók Egyesülete - a 30-as évektől Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete -, különösen a 20-as, 30-as években ért el jelentős eredményeket, debreceni és megyei kiállítópolitikája ma is figyelemreméltó. Az 1924-ben létrehozott Művészház országosan úttörő kezdeményezés. Az 1927-ben alakult Ady Társaság képzőművészeti osztálya a haladó, modern törekvések képviselőit tömörítette. Medgyessy. Holló, Gáborjáni Szabó részvételével országos jelentőségű iskola kiindulópontja lehetett volna. A 30-as évek végén jelentkező feszült politikai légkör, a háborús készülődés, majd a világháború megbénította, szétszórta a csoportokat. Nagy veszteséget jelentett néhány debreceni művész tragikus halála, s a többiek művészetében jelentkező holtpont, amelyet a háborús félelem, a háború utáni nyomor, létbizonytalanság okozott. Vadász Endre 1944-ben öngyilkos lett, a zsidóüldözés elől ezt az utat találta csak. Tragikusan hal meg ugyanekkor Szoboszlai Mata János és Dobi Oláh István - nagy vesztesége mindhárom művész az országos, - sőt nemzetközi rangú debreceni kisgrafikának. Hrabéczy Ernőt Budapest ostromakor légnyomás érte egy becsapódott lövegtől, gerince, lába sérült meg. Holló László sokat szenvedett a háború végén Tócóskerti házukban, a Hrabéczy villában. A németek és oroszok állandó hadiszállása volt ez az igen alkalmas városszéli ház, ahova rádióleadót is építettek. Holló festményeit a Déri Múzeumba menekítette, ő maga feleségével s kevés holmijával a városban húzódott meg. 1945 áprilisában költözött csak vissza a tönkretett házba. „Üvegpótló és ládafedő készült Holló László képeiből!" - írja a helyi sajtó később felháborodottan.

1 De alig van művész, akinek műterme, lakása, alkotásai kárt ne szenvedtek volna. Gáborjáni Szabó és Toroczkai 1945-ben Budapestre költözött, az országos képzőművészeti szervezeti és múvésznevelési életben vállalva fontos szerepet. Ök ketten és a már régebben Budapesten élő harmadik elszármazott debreceni, Medgyessy Ferenc a szülőváros képzőművészetének, fejlesztésének állandó segítői, serkentői voltak az 50-es évekig, halálukig. A debreceni képzőművészek igen nehéz körülmények között dolgoztak a háború után. A kenyér- és lakáshiány mellett legnagyobb gond a festék, a vászon beszerzése, az alkotás lehetőségeinek biztosítása volt. Mégis festettek, véstek - többük életművében ez a periódus a legértékesebb. A tragikus egyéni és társadalmi sorsfordulók mintegy villámfénynél mutatják meg a művészet közösségi feladatait, a hovatartozás követelményeit. Holló nagyerejű önarcké1 Tiszántúli Népszava, 1947. május 11. 455