A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Művelődéstörténet, Irodalomtörténet - Tóth Béla: Maróthi György az 1739–43. évi debreceni pestisről

embert arra indítottak, hogy végre elismerjék a betegség ragályos (contagiosum) voltát." Sajnos, a házak elé állított őrök se sokat használnak, az emberek a kerítéseken át érintkeznek egymással: „így a tanács éber figyelmét kijátssza az emberek ostobasága és gonoszsága". „Azonkívül, teszi hozzá, „nincs nép a föld kerekségén, mely a halottak ellátásában babonásabb lenne, mint a mienk. Ezért nehezen viselik el, hogy nem lehet a holttesteket úgy körül ülni, mint azelőtt, bár azután nagy csapatban kísérhetik ki a tetemet, de úgy, hogy ne menjenek túl közel hozzá." „A pestis, mely szinte egész Magyarországon elcsendesedett, nem sokáig hagyta örömünket szilárdnak, néhány helyen ugyanis újból megerősödött s különösen ott járt nagy pusztítással, amely helyek azelőtt érintetlenek maradtak" - írja megint barátjának 1740. október 8-án kelt levelében. Ugyanitt ad számot a múlt évi pestis gazdasági következményeiről: „A gabona-árakat illetőleg nagy drágaság fenyeget. A termés ugyanis igen szűkös volt. Borunk is kevés lesz s az sem a legjobb, mert egy háromnapos fagy a még nem teljesen érett fürtöket megperzselte és szinte tönkretette." Egy 1742. november 14-i levélben megint ezt írja: „A pestis a környéken megint mindenfelé megerősödött, s szinte akkora erővel pusztít, mint az előbbi években. Ennek következtében sok diákunk elszéledt, bár több mint százan itt maradtak". Az 1743. január 6-án kelt levél már arról tudósítja érdeklődő barátját, hogy legutóbbi levele (valószínűleg az előbbi) óta ,,a pusztító veszedelem nem szűnt meg, sőt nem is csökkent, hanem napról napra erősödött. S az elmúlt hónapban a városba is újból behatolt. Az elmúlt év kezdetén annyira enyhült, hogy alig három-négy falu Szatmár környékén volt e nyavalyától megfertőzve, s a félelem már-már teljesen kialudt, mikor tavasz kezdetén hirtelen egy Várad környéki mezővárost, majd magát Vár adót lepte meg a dögvész.

11 Eléggé bizonyos, hogy a két város lakói sokáig titkolták a bajt, s amikor már nem lehetett tovább rejtegetni, a mindenfelé szétfutok mint valami magot szétszórták. Nyilván ettől az időtől széltében terjed. De nehogy valaki azt higgye, hogy ez Isten akarata nélkül történik, ugyancsak a tavasz kezdetén és ugyancsak Szatmárban, továbbá Magyarország amaz északi zugában, mely Szatmár fölött fekszik, szintén fellépett a fertőzés, ősszel aztán innen kelet felé tovább terjedt a vész és több helységet megtámadott, ezek nevét azonban mivel kevésbé ismertek, nem említem, s nem is tudnám teljes bizonyossággal megmondani. A tünetek szinte azok, amelyek ezelőtt három évvel voltak, de a pusztítás nem mindenütt ugyanaz. Jóllehet ugyanis, hogy azokon a helyeken, ahol az előbbi években nem volt pestis, a lakosok nagy számát elvitte, de ahol ezelőtt dühöngött, nem tartott olyan soká és nem csinált olyan sok kárt, s amin csodálkozni fogsz, másutt majdnem ugyanannyi embert vitt el, mint az előbbi években. A mi városunkban abból a házból, amelyben először felütötte a fejét, nem egészen öt hét alatt tizennégy embert vittek ki. Most mikor ezeket írom, kb. húsz házat vettek zár alá, ahogy mondják, bár némelyiket csak a gyanú miatt, de ez sem súlyos, mert az említett házon kívül sehol sem fordult elő annyi haláleset, s eddig még összesen 25 vagy 26 személy halt meg pestiben." Itt is 22 Dávid Zoltán szerint 1741 novemberében a fekete halál Piskolton, Darvason, Esztáron ütötte fel újból a fejét (i. m. 182.). 494