A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Természettudomány - Ötvös János: A Hortobágy bogárfaunája

a hasonló nevú folyó két partján elterülő, még ma is érintetlen pusztai részt jelenti. A pusztai ember Hortobágy alatt Máta, Ohat és Zám pusztát érti. Ezt az értelmezést elfogadtuk mi is, de kibővítettük Angyalháza környékével. Kunmadaras és Nagyiván községek határa közé eső területtel (Kunkápolnás), továbbá Darássá, Cserepes és Kecskés nevű pusztarészekkel is. Ezeket a helyeket tanulmányoztuk és ezekről a helyekről igyekeztünk bogarakat gyűjteni. A gyűjtőtér ilyen elhatárolására az a megfigyelés késztetett bennünket, hogy a szűkebb értelmű Hortobággyal határos polgári, tiszacsegei, hajdúnánási, böszörményi, szoboszlói stb. mezőgazdasági művelés alatt álló részek bogárfaunája más mint az érintetlen és még ma is csak legeltetésre használt Hortobágyé. Ezen a területen az utóbbi időben többfelé is kísérleteztek erdők telepítésével - mintha a múltat akarnák visszahozni. Ilyen telepítés található pl. a Szálkahalmon (akác). Borsóson (akác), Mátán (tölgy és szil). Angyalházán (vegyes akác), Kunkápolnás (tölgy és kőris). A fiatal telepítésű erdők gazos aljában a gyomnövényeken másfajta bogárfauna található, mint a nyílt, nedves vagy száraz pusztán. Az erdők bogárfaunájából is gyűjtöttünk anyagot. Különös gonddal fordultunk a mátai, borsósi és a kunkápolnási részen levő Borzas nevű mocsárerdő felé. A halastavak környékén egykor (1914 körül) fűzfákat ültettek partvédelemre s ezeken idővel a füzesekre jellemző bogárfauna telepedett meg. A teljesség kedvéért itt is gyűjtöttünk. Gyűjtőterületünk talaja két alkotóelemből áll. A jégkorszakban megkezdődött s különösen a Würm korban vált intenzívvé a löszképződés. Az erős szelek a hegyek máladékából kifújták a homokot, a nagyobb szemek hamarosan leülepedtek, a finomabb szemek tovább kerültek, a legfinomabb por - a lösz - került még tovább az Alföld belseje felé. A Hortobágy talaja azonban nem tiszta löszképződmény, mert folyami homokkal és iszappal keveredett. Ebben az időben már kialakult a Tisza folyása s mivel a Hortobágy árteréhez tartozott, évezredek alatt áradásai alkalmával nagymennyiségű homokot és iszapot teregetett szét a Hortobágy felszínén. Mikor az árvizek elvonultak, a kiszáradt és fűvel benőtt talajra ismét lösz rakódott le, majd megint iszap. Ezeknek váltakozása szépen kimutatható a Hortobágyon készített talajszelvényeken. A Tisza szabályozása előtt, mikor a pusztát mocsár és nádrengetegek borították, nem volt semmi baj" a Hortobágyon. A Tisza szabályzása után hamarosan nagy fordulat következett - az áradások elmaradása következtében a talajban felhalmozódtak a nátriumsók, a tájon eluralkodott a szik, sőt a záporok utáni vízfolyások, a szelek tovább is terjesztették. A Hortobágy talaja oszlopos szerkezetű, három szintes szikes ún. szolonyec talaj. A legfelső réteg, mintegy 3-10 cm vastag s a túlzott időszakos átnedvesedés folytán kilúgozódott. Alatta mintegy 10-15 cm vastag oszlopos szerkezetű szintet találunk: kőkemény szürkésfekete oszlopokat, melyeknek felső vége gömbölyűén lekoptatott - itt halmozódnak fel a sók. Ez alatt a harmadik szint kb. 30 cm vastag, tömött, fekete színű réteg, mely néhol vasas, máshol pedig gipszes.

1 1 A hortobágyi szikesekkel foglalkozó bőséges irodalomból csak egypár alapvető művet említünk meg. - Sigmond E.: A hortobágyi szikesek ismertetése és javítási lehetősége. (Term. Tud. Közi. Pótfüzet 1924.), Arany A.: A hortobágyi szikes talajok. (Magyar Szikesek 1934.), Szabolcsi í..- A Hortobágy talajai (Budapest, 1954). 37