A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Kahler Frigyes: Debrecen város és Hajdú vármegye szükségpénzei 1919-ből
tétlenebb fizetések eszközlésére. Miután július utolsó napjaiban már előrevetette árnyékát a proletár diktatúra teljes összeomlása, érthető, hogy a helyhatóság égető szükség nélkül nem kívánt bonyodalmakba bocsátkozni a majdani központi kormánnyal. Ennek és nem a ..Bizottság tehetetlenségének", de még nem is az állítólagos 100 000 korona bekerülési költségnek 41 tudható be, hogy július 30-án bejelentette a szükségpénz tervének elejtését és lemondott. A Tanácsköztársaság bukása a továbbra is román megszállás alatt élő Debrecen és Hajdú vármegye pénzügyi nehézségeit természetesen nem oldotta meg. Augusztus 13-án Mihaesecu tábornok büntetéssel fenyegeti azokat, akik a fehér hátú lepecsételt bankjegyeket kivonják a forgalomból/' 2 Egy hónappal később már senki sem fogadja el a lebélyegzett fehér pénzt a magánforgalomban. Csóka Sámuel ezért sürgeti a román kormányzó tábornokot, hogy szigorúan járjon el az elfogadási kényszer betartása érdekében, s ugyan ilyen értelmű utasítást ad a városi rendőrségnek is. A helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint az alábbi helyhatósági szabályrendelet/' 3 „Naponta hallatszik a panasz, hogy egyesek a íehérhátú papírpénzt nem akarják elfogadni és vásárlásnál kék pénzt követelnek. Ez az állapot tovább így nem tartható, mert ez a forgalom teljes megbénulásához és a kék pénz beváltása körül a legnagyobb uzsorához vezetne. Utalással tehát a megszálló csapatok kormányzó tábornokának 1919. május hó 27-én kelt 1452. sz. rendeletére és hivatkozással a katonailag megszállott terület parancsnokságának 1912. évi szeptember hó 12-én kelt 6. számú rendeletére - elrendelem, hogy Debrecen város és Hajdú vármegye törvényhatóságok területén a szabályszerűen lebélyegzett fehér hátú 25 és 200 koronás papírpénzeket fizetésképpen mindenki köteles teljes értékben elfogadni. Eltiltom egyetértve a megszállott területek parancsnokságának fent idézett rendeletévél - a íehérhátú bankjegyeknek kék pénzre - ellenszolgáltatás mellett való átcserélését, illetve az átcserélés, vagy apróbb pénznemekre történő felváltás után bármilyen összegű juttatásnak szedését, vagy ellenszolgáltatásnak a követelését. Aki ezen rendeletemet megszegi, vagy kijátsza; vagy megszegésüknél vagy kijátszásuknál bármilyen módon közreműködik - amennyiben cselekménye súlyosabb rendelkezés alá nem esik - kihágást követ el és 20 000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel, súlyosabb esetben 4 évig terjedő elzárással fognak büntettetni. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető hatóságnak hatáskörébe tartozik. Ez a rendelet 1919. szeptember 29-én lép életbe. Hatálya kiterjed Debrecen szabad királyi város és Hajdú Vármegye egész területére." A változott helyzetben a szükségpénzek kibocsátása helyett - román hatóságok által is szorgalmazott és támogatott' 1 ' 1 helyhatósági adók bevezetésére kerül sor. Ezt egyébként - a nagyváradi példát idézve - a Debreczeni Független Újság 111. száma már augusztus 17-én jelezte. Amíg azonban az adóbevételek éreztetik hatásukat, átmeneti intézkedésként a város összesen 2,5 millió korona kölcsönt vesz fel különböző - időközben pénzhez jutott - bankoktól és a 41 DFU. 1919. évi 122. szám, 1919. július 30-án. 42 DFU. 1919. augusztus 13. 134. sz. 43 HBL. IV. B. 1402/q/2 - 2180/1919. - HBL. IV. B. 1402/c/2 - 2477/1919. V. 44 Vö.: Reiner ezredes javaslata: HBL. IV. B. 1402/c/2 - 2869/1919. HBL. IV. B. 1405/b/256 - 22108/1919. HBL. IV. B. 1405/b/256 - 22623/1919. kihirdetve a DU.-ban a 6928/1919. „Rendelet a Tiszától Keletre eső román hadsereg által megszállott területek pénzügyi helyzetének javítására vonatkozólag". 340