A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Dankó Imre: Az első debreceni városismertető

A tőkéből költött s csak a készet ette; Nem volt tehát csoda ha ilyeténképen, Egész vagyonkája kiment a kéményen. Szegényedett - pusztult az ősi kúria, És mi lett belőlle? a lőn uramfia! Hogy mire észretért a kastély lakója: Már nem az ő házán kelepelt a gólya. így lettek a zsidók földbirtokosokká Saját édes magunk emeltük azokká. De most már átlátta azt a magyar ember, „Ki mint vet ugy arat" s „a ki mer csak a nyer/ Hogy ha nem dolgozik - csak a száját tátja: Lukas lesz csizmája s rongyos a kabátja. Hozzáfogott tehát üzlethez s iparhoz, Szóval a mi neki hasznot s kamatot hoz; S látva hogy ipara minél több tért nyere, Annál biztosabban van abból kenyere: Tapasztalás szerzés végett gyakorta már Sok értelmes polgár külföldre is kijár. Akit a születés nem tesz dúsgazdaggá. Munka és szorgalom által lehet azzá. De nincs is ám annál egy szebb feladat. Mintha küzdés folytán emeled föl magad. Csak a gőgös szégyenl leszállani hozzád. Mert fél hogy a kesztyűs kezét bepiszkolnád. Pedig nézd meg az ily született nagy urat. Ki szükséget nem lát s kéjgyönyörben mulat, Vedd el tőlle czimét, meglátod mi marad? Egy törpe óriás, - egy élő húsdarab. Az ipar embere csak oly jó hazafi. Mint a ki csatában kész vérét ontani, Ez harczol a honért, ama pedig izzad, A harczos kezébe kenyeret s fegyvert ad. Miért lenne tehát munkás és ur között Oly végtelen nagy ür, - mint ég és föld között? Hisz a nemzeterő s a nemzeti jóllét Munkásságon nyugszik a nagy Széchenyiként. Föl tehát polgártárs! munkára s iparra, Mert e szégyent soha nem hoz a magyarra. Bár csak mi mindnyájan napszámosok lennénk. Hogy szegény hazánkat újra építhetnénk; S az egymás iránti becsület - szeretet Testvér láncza fűzné egybe a nemzetet. Mester emberek: Mesteremberekben épen nincsen szükség. Lakja ezen várost mindenféle elég. Ha kívánod tudni édes atyámfia! Számra nézve legtöbb itt a csizmadia; Hentes és mészáros, kalapos, szür-szabó, Kovács, szűcs, lakatos, kőmives, faragó.