A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Csorba Csaba: Adattár a X–XVII. századi alföldi várakról, kastélyokról és erődítményekről

A törökkori várak többsége kis középkori magánvárból alakult, vagyis eredetileg elsősorban lakás céljait szolgáló építményekből. Mellettük csak kevés új épült - amit az magyaráz, hogy az építkezések igen nagy pénzösszeget emésztettek fel. Az újak, de az átalakított régiek is használatukat illetve céljukat tekintve gyorsabban, formai megoldásaikat (építésmódjukat) tekintve lassabban haladtak az újkori erőd fogalmának megtestesítése felé. A törökkori várak helyzete indirekt módon igazolja az 1526 előttre vonatkozó megállapításainkat. Tudniillik, írásos forrásaink egész sora bizonyítja, hogy a végvárak vonalába került magánvárakat tulajdonosaik bizonyos ellenérték fejében hamar és szívesen adták át a királynak. Miért? Egyszerűen azért, mert nem felelhettek meg végvárnak amellett, hogy régi funkciójuk is teljes egészében megmaradjon. A tulajdonos nem volt képes állandó és viszonylag nagy létszámú katonaság költségeit fedezni. Továbbá a katonaság a vár nagy részét elfoglalta volna, a birtokost és családját, familiárisait szinte kiszorítva belőle. Ezt a helyzetet csak végső kétségbeesésükben vállalták néhányan, mint például a Károlyiak a XVII. században, nem akarva utolsó várukból is kiköltözni. Általában viszont tény az, hogy az állandó veszély, ostrom, portya, a környező birtokok elpusztulása miatt a vár sem mint birtokközpont, sem mint biztcnságcs lakóhely nem jöhetett számításba. Ezért mondott le róla tulajdonosa! A törökkorban jött létre a várak rendszere a katonai helyzetnek megfelelően. Addig rendszerről nem beszélhettünk, mert hiszen a nagybirtokok sem valamiféle rendszer szerint helyezkedtek el. A vár pedig - mint kifejtettük a nagybirtok függvénye volt. Egyik feltételezte a másik meglétét és fordítva. A XVI. századi várépítés és a várak szerepének legjobb értékelése máig Pataki Vidor nevéhez fűződik.

1

'

7 Az egész XVI-XVII. századra pedig alapvetőek Sinkovics István összefoglalásai.'

8 Most persze nem térhetünk ki a török és a magyar várrendszer különbségeinek taglalására. Annyit szeretnénk csak megjegyezni, hogy váruradalmi rendszer csak a magyar uralta területeken maradt fenn, a török váraknál ilyenről nem beszélhetünk. Ekkor egyébként is már katonai meggondolások és nem a birtokviszonyok döntöttek arról, hogy valahol leromboltak vagy megépítettek egy várat. Egyébként e korszak erősségeivel kapcsolatban ma is sok olyan megállapítás él közhelyként, amely nem fedi a valóságot. Egyik ilyen a gyakori és történetírásunk által elítélt - gyávaságnak tekintett - várfeladás kérdése. Pedig valójában nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a váraknak kb. 70-80° <

(-a nem volt alkalmas arra, hogy komolyabb ostrom esetében a siker reményében védhető legyen több héten át - akár ideális védelmi felszerelés mellett. A többség csak megerősített őrhelynek számított. Tehát, ha nagyobb török sereg vonult ellenük - ha rendszeres ostromra volt kilátás -, érthetően ellenállás nélkül megadták magukat, ill. be sem várták az ellenséget. Jó példa erre 1551/52-ben a délvidéki és északi erősségek gyors török kézre kerülése. Az 1680-as években - csak más előjellel - ugyanez volt a helyzet. Csak ekkor a törökök voltak azok, akik nem számíthattak fölmentő seregre. így egyegy központi erősség elfoglalása (Eger, Szolnok, Várad, Buda) már önmagában egész országrészek fölszabadítását jelentette. Az ostrom nélküli foglalások magyar viszonylatban nem írhatók egyértelműen és minden esetben a külföldi 37 Pataki, én. 38 Sinkovics, 1953. és Sinkovics, 1966. 184