A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Csorba Csaba: Adattár a X–XVII. századi alföldi várakról, kastélyokról és erődítményekről

Ahol viszont nem alakult ki nagybirtok, mint a Duna-Tisza köze legnagyobb részén (főleg a jász és kun területeken), ott ebből következőleg nem épültek várak sem. Az okleveles anyag alapján tisztán látható - s ez nemcsak az Alföldre érvényes bizonyára -, hogy ahol kb. 10-15 faluból álló összefüggő uradalom alakult ki, ott annak birtokosa királyi engedéllyel, vagy sok esetben anélkül várat építtetett magának, vagyis megerődített birtokigazgatási központot, egy­ben családjának biztonságos fészket. Ahol viszont csak két-három faluból álló szétszóródott birtoktestek voltak csak, ott érthetően mégsem épített a terület ura magának várat, mert külön igazgatási központot néhány falu nem igényelt, ügyei távolabbról is elintézhetők voltak. Fentiekből következőleg a középkor egyes időszakaira vonatkozóan a kö­zép- és nagybirtokrendszer állapotának ismeretében meglehetős biztonsággal következtethetnénk - pusztán előbbiekből - arra, hogy mely központokban épülhettek várak. Összefoglalva: A várak építésében - a hely és az építés időpontjának meg­választásában - nem katonai meggondolások, hanem a gazdasági tényezők vol­tak a meghatározók. A vár tehát elsősorban nem a kor katonai követelményeit tükrözte, hanem az építtető birtokos gazdasági erejét, a helyi lehetőségeket, adottságokat, szükségleteket. A várkutatás ennélfogva a középkori birtok- és gazdasági központok kutatásának, a birtoktörténeti kutatásoknak része. Első­sorban gazdaságtörténeti, és csak másod- harmadsorban építészet- és hadtörté­neti téma. Nem az egyes várak alaprajzi változásai a döntők. Előbbiekből következőleg sem lehetett egyenes vonalú építészeti és hadtörténeti szempont­ból a fejlődés. Ezt egyébként mind az írásos források, mind az újabb ásatások adatai is sorozatosan cáfolják. Például favárak a XV. században is voltak (Szembécs - 1483., Széphely - 1425., Nagylak 1514-ben említve), nemcsak a kővárakat megelőzően. Tehát a lőpor és az ágyú megjelenése nem forradalmasí­totta egészében a várépítést nálunk. Éppen azért, mert a várak nem katonai létesítmények, hanem lakó- és gazdasági épületek voltak elsősorban. Tehát míg a két funkciónak megfeleltek régi formájukban, addig nem alakították át őket az új haditechnikának megfelelően. Ez magyarázza azt is, hogy az ország bel­sejének várai miért voltak mind elavultak, mikor Buda eleste után a végvári vonalba kerültek! 30 A törökkorban egyébként a végvárak esetében más mechanizmus kezdett érvényesülni, mint az állandó harcokban nem szereplő építmények esetében. A török uralom időszaka alatt az Alföldön körülbelül százharminc vár állhatott. A további kutatások azonban bizonyára még többre is fényt derítenek. Nagy ez a szám, különösen, ha a területi elhelyezkedést megfigyeljük. A várak többsége a síkság és hegyvidék találkozásánál található, mert ott húzódott a török-ma­gyar uralmi terület határa. Az Alföld belsejében csak kevés korábbi vár maradt meg illetve kevés épült hozzá, mert az igazgatási funkciókat kevés erősség is elláthatta. 36 Tehát az a vonal, amelyet Czobor Béla nyomán (Czobor, 1877. 602.) Könyöki, Szertá­réi, Gerő képvisel, ti. hogy a várak elsősorban hadi létesítmények, nem igazolható, sőt ennek ellenkezője a valószínű! Arra,- hogy a várak nem elsősorban katonai jel­legűek, már korábban is utaltunk (Csorba, 1970. 65.) Az alaprajzi kutatások gazdaság­történeti vizsgálatok nélkül önelvű tipológiákká válnak, történelmi jelleg nélkül (pl. Menclová, 1958. és Balogh, 1954.). 183

Next

/
Oldalképek
Tartalom