A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)

cseréppel való pótlása. Ez társadalmi igény volt s emiatt a tégla mellett a cserépégetés széles körű munkát teremtett. A XVIII. sz. végén ebből az okból kifolyólag lendült előre az új termelési ág, amelynek szervezeti formái elváltak a régebbi fazekas céhtől és új vállalkozásként alakították ki a téglaégető és cserépgyártó manufaktúrát.

10 Ennek a termelési ágnak felemelésére szerződtette Debrecen tanácsa Somogyi István cserépmestert, aki itt 1811. április 29-e óta dolgozott, amikor Nádudvarról ideköltözött és éveken át képzett mestereket nevelt. A textiliparban nem voltak céhek s emiatt a termelés szabadabban, változatosabban fejlődhetett. A házivászon és a háziiparral előállított finomabb lenvászon, a gyolcsféleségek gyorsan megtalálták Debrecen piacait. A paraszti üzemek azonban nem erősödtek a manufaktúra színvonaláig. A festőcéh későn, 1827. február 16-án kapott kiváltságlevelet, mint kékfestőcéh. Addig - láthattuk - Lőcse és Eperjes látták el ezt a szükségletet. A debreceniek nem egyszer Goldberger Fülöp kelmefestőtől kaptak megrendelést, akinek Debrecenben állandó lerakata volt. A kékfestőipar azonban itt nem tudott előretörni, nem volt nyersanyaga, nem bírta a piaci konkurrenciát. Pesti és budai kereskedők és termelők látták el a debreceni piacot is, azok között Leitner Jakab és fia cég, amely állandóan szerepelt a debreceni vásárokon. Hasonlóképpen több ágazatot alakított ki a reformkorban a ruházati ipar fejlődése: a magyar szabó, a váltószabók, a németszabók, a vásári szabók céheivel találkozunk, amelyek korábban egységes szabócéh név alatt voltak ismeretesek.

17 A termelés differenciálódása teremtette meg az önálló olajütőcéhet, amely részben elvált a lisztőrlő malomtól, részben pedig a nagyobbfokú termelés következtében még bérmunka formájában is tovább fejlődött; e téren a munkaerőhiány szaporodása miatt a kontárokat maga a céh kevésbé üldözte. Nem kisebb okok játszottak szerepet a kovácscéhnek kettéosztódásánál sem. A középkorban már ismert kovácsok mellett mindinkább előtérbe lép, kisebb javítómunkák céljából az úgynevezett kovácsló céh. A városi tanácsnak több esetben kellett foglalkoznia a két céh nézeteltéréseivel. A régi ötvöscéh 1806-ban megszűnt, de tovább élt az aranymívesek és ötvösök céhen kívüli mestersége, amelynek termelésével 1849 előtt többször találkozunk és nyolc ötvösmestert ismer eddig a szakirodalom 1812-1849 évek közötti időből. A kőműveseket és ácsokat annak ellenére, hogy önálló céhük volt, együttesen klasszifikálták 1832-ben s ugyanakkor a német ácsokat elkülönítették a magyar ácsoktól. Itt tehát az építkezési stílus vált a termelési ágazat szélesedésének alapjává. Különösen érdekes a szappanoscéh munkájában végbement rétegeződés. A korábbi fehérszappan készítésén túlmenően előtérbe került a feketeszappan fogyasztása a kassai szappanosmesterek munkája nyomán; a debreceni céh éles harcot folytatott annak itteni meghonosítása ellen.

18 16 HBL. Tanácsülési jkv. 1845. dec. 6. 17 Vö. Betend Т. Iván.- Az iparfejlődés és az ún. parasztipar kérdéséhez. (Tört. Szemle, 1965.) 276., 278., valamint vö. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820-1867. (Bp. 1956.) 29. és Domonkos Ottó: Adatok a debreceni kékfestő ipar történetéhez. (DMÉ 1958-1959) 161. Lásd még Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790-1848. (Bp. 1951.) 188. 18 HBL. Tan. jkv. 1843. márc. 9. és Büntető jkv. 1837. aug. 12., Céhösszeírások 18321833, valamint Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben (Debr. 1937.) 26. 152