A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)
létesítését a közönség érdeke" kívánja meg. Nincs tudomásunk azonban a malom felállításáról. A különböző iparágak manufaktúra jellegű együttműködésére mutat a molnároknak és ácsoknak közös vállalkozása is. Az ácscéh ez ellen tiltakozott, de 1842-ben a molnárok azzal védekeztek, hogy „szintúgy tanuljuk mi az ácsmesterséget is,- ha ettól egészen eltiltódunk, királyi adónkat nem fizethetjük". A tanács eltiltotta a molnárokat az ácsmunkától, csupán „az apróbb faragásokat" engedte meg. Ez a helyzet fejlesztette ki lassan-lassan a faragók név alatt tömörült kisiparosokat. Önálló és kapitalista típusú cégként tűnt föl 1846-ban Werfer József debreceni kőnyomdavpava, de az engedélylevélen kívül több esemény nem fűződik a céghez. Ugyancsak önállónak tekinthető Debrecenben a Polgári József által alapított pokróc- és fehérpokrócgyár, amelyet az egykorú iparcímtár „Magyarország ismertebb gyárai" között sorol fel. Egyébként az 1787-es nagyváradi kerületi biztos is említést tett erről az uralkodónak szóló jelentésében, hogy „Debrecenben a gubakészitők megkezdték a pokróc és posztószövést". Ebből fejlődhetett ki a Polgári-féle üzem. 23 A céhes ipar túlsúlya azonban Debrecenben nem tette lehetővé a szabadabb termelési formák gyorsabb ütemű kibontakozását. A kapitalista irányú haladás nem talált televényföldre e városban s ennek egyik jellemzője volt az is, hogy az 1841-1846 közötti Bihar megyében létrejött Iparegyesületnek Debresen városban élő tagjai nem az iparosok és kereskedők köréből, hanem az értelmiség soraiból kerültek ki, mint Csécsi Nagy Imre, Kálós Miklós, Péczely József, Szűcs István stb. 2 ' 1 Hasonló volt a helyzet a Védegylettel kapcsolatban is, valamint a Gyáralapító Társaság esetében. Az egykorú Hetilap 1845-ben maga is megállapította, hogy a debreceniek nem támogatják a Védegyletet; „arról fogalmunk sincsen, hogy erre szükségük volna, miután nekik a debreceni vásárra jövő bécsi selyemárusok legkisebbet sem ártanak. 25 Ez a jellemzés természetesen a konkurrenciát illetően nem találó, mert a céhek korábban idézett jelentései sorában éppen a külföldi eredetű árucikkek szerepét első helyen emlegették a szegénység okainak felsorolásánál. A kontárokról, szociális helyzetükkel kapcsolatban, már szó volt. A város nem engedélyezte részükre az ipari tevékenységet. A termelés menete, a differenciálódó munka azonban önkénytelenül is felvetette a kontárok alkalmazásának szükségességét akkor, amikor a céhek elfoglaltsága vagy hozzánemértése megakadályozta egy-egy ipari termék vagy munka kivitelezését. Eppen ezek miatt az okok miatt nem gátolhatták meg az ácscéh tagjai, hogy a molnárok faragó jellegű ácsmunkát végezzenek s nem egy esetben a 23 HBL. Tan. jkv. 1845. jún. 24., 1844. aug. 29., 1846. júl. 6., 1847. máj. 3., Vhk. iratok 1843. nov. 10., Büntető jkv. 1836. szept. 10., 1842. aug. 27. Lásd még a szakirodalomból: Kovács Béla.- A debreceni salétromtermelés története (Debr., 1941.) 103-105.; Lengyel Imre: Várady Szabó János könyvtára, (Bp., 1963.) 96-97.; Sztudinka: Ipartörténet 34.; Léderer Emma.- Az ipari kapitalizmus kezdetei Magyarországon (Bp., 1952.) 246.; Zoltai Lajos: Szárazmalmok, szélmalmok, vízimalmok a régi Debrecenben (Debr. Képes Kai. 1935.); Sándor Vilmos: A budapesti nagymalomipar kialakulása 1839-1880, 1959. (Tanúim. Bp. múltjából XIII.) 318.; Mayer Emil-Koncz Ákos: A debreceni István gőzmalom története 1843-1896. (Debr., 1898.) 6. Szerinte 411 részvényes volt. A malomra kiváló feldolgozás olvasható Szűcs Ernő tollából, kéziratban. 24 Az Iparegyesület résztvevőinek névsora 1840-1846., Bp. 1846. 25 Hetilap 1845. évf. 457. old. 158
