A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)
törvényszék felmentette a kontárkodás vádja alól azokat, akik rajztudást nem követelő ácsmunkát vállaltak. Vagy más ügyben a tímárok többször panaszt emeltek kontárkodás miatt egyes mesterek ellen, akik kordoványkészítés céljából céhenkívülieket alkalmaztak. Kirívó és a kapitalista irányú fejlődés elemeit feltáró az az eset, amely miatt 1841-ben Papp László debreceni kereskedő került a bíróság elé, mert Viltsányik János miskolci tímármestert alkalmazta. Az alkalmazott mester azzal védekezett, hogy „ő mint kordoványos mester nem a timár- és vargacéh rendelkezése alá tartozik, hanem egy különösen szerkezeti (sic!) kordoványos céhhez". Jelenlegi munkakörében „bérbe fogadva kordovány bőröket fest és tisztit". Olyan munkát végzett török eredetű fehér bőrök festésével, amire a debreceniek a tárgyalás megállapítása sezrint képtelenek voltak. Szerződése egy évre szólt a kereskedő megrendelőnél. A törvényszék megengedte, hogy „mint fogadott cseléd" helyben maradhasson. A megokolás hangsúlyozta, hogy „kinek-kinek a maga esztendős rendes cselédjével nemcsak a házi apróbb foglalatosságokat, hanem ennek tehetségéhez és tudományához képest a mesterségéhez vagy kereskedéséhez tartozókat is dolgoztatni s végeztetni nem tilalmaztathatik ..." A céhszervezeten belüli bérmunkás alkalmazásának sajátos értelmezése az a megokolás ! 26 A fenti példák egynémelyike már arra utal, hogy a céhszervezet a társadalom gazdasági igényeit határozottan sértette, habár még joghatósági támogatást kapott, mégis mellette s néha keretein belül jelentkeztek a magános tőkebefektetések, egyéni vállalkozások példái. Egyik ilyen vállalkozó volt többek között Kund Pál „szeszgyáros", aki az 1830-as évek végén emelkedett ki; mellette a később nagy vagyonúvá vált Gebauer család Antal nevű őse lett jelentős. Az előbbi üzemvezetőként alkalmazta az utóbbit; sajnos, a munkások létszámáról nem tudunk. Ugyancsak önálló iprosként élt Hoffmann Ignác üveges, aki utódaira 1829-ben 16 303 vft értékű vagyont hagyott. A vagyon értékét emelte az a körülmény, hogy nevezettnek házán kívül szőlője és gazdag marhaállománya volt. Maga a háza 8000 Ft értéket képviselt a tanács későbbi becslése szerint. 27 A céhes ipar demográfiai helyzete A reformkor részletekbe menően fel nem tárt problémáját jelzi a legények és inasok elhelyezkedésének ügye. A vándorlások következtében a legények nagy száma keresett munkát, ugyanakkor az egy-egy városban megtelepedett egyének állandó kenyérkereseti forráshoz kívántak jutni, remekelésük után pedig mesterekként óhajtottak élni. De ugyanakkor a céhek korlátozó szabályai és az elavult munkamódszerek mellett fennálló alacsony fokú termelési kapacitás korlátozta az életlehetőségek kibontakozását. Ebből adódott a polgári forradalom előtt az ipari termelés területén jelentkező feszített ellentmondás a mesterek és legények közötti kapcsolat szempontjából. Egyes céhekre vonatkozóan már korábban adatokat közöltünk a segédek számáról. A következőkben a kimutatásokban nyilvántartott minden segédről és inasról áttekintést szeretnénk nyújtani azzal a hozzátétellel, hogy a céhek adóbesorolása korántsem teljes, azok alapján semmiképpen sem lehet végleges képet rajzolni sem a mesterekről, sem a legényekről, még kevésbé az inasokról. 26 HBL. Büntető jkv. 1840. máj. 25. és 1841. márc. 13. 27 HBL. Tan. jkv. 1841. jan. 30. No. 9. és 1847. No. 14-a. 159
