A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Néprajz - Papp János: A férfisiratokról
kutatóink álláspontja egységes annak megítélésében, hogy a halott elsiratása napjainkban szerte a világon nők, jobbára asszonyok dolga. 9 A kérdés irodalmának L0 futó érintése, tanulságainak rövid summázása is jelzi, hogy taposatlan, rögös úton járunk, melyre a szokatlan folklórjelenség hordozói, a halottaikat elsirató paraszt férfiak csalogattak bennünket. A következőkben róluk szólok, bemutatom őket, és közlöm szólásaikat, siratóikat. Rajtuk kívül, mintegy tanúként megszólalnak még azok a személyek is, akik jelenlévői, fültanúi voltak ezeknek a siratásoknak és méltatói lehetnek a különös jelenségnek. A férfiak halottsiratásával első ízben több mint egy évtizede találkoztam a Nagykunság egyik kis tanyáján, a Karcag melletti Berekfürdőn. u Az említett helyen végzett hosszabb gyűjtésnek köszönhető, hogy 1957 tavaszán megismerkedtem, majd közvetlen barátságba kerültem az erdélyi Mákófalváról 1odaköltözött Kocsis Gazsi Gáspárral, 13 kitől terepmunkám során először hallottam a férfisiratás problémájáról. Mielőtt erről szólnék, bemutatom őt, hadd ismerkedjünk meg vele egy kicsit közelebbről. 1887. március 10-én született a kalotaszegi Mákófalván. Szegény, református parasztcsalád egyke gyermeke. Szülei három hold földön gazdálkodtak. Sánta édesapja a falucska éjjeliőre és a református templom harangozója. Emellett részesaratást is rendszeresen vállalt. Iszákos ember volt, aki barátaival sokat kártyázgatott. így jövedelmének nagyobb részét elpocsékolta. Ez szűkölködéshez, gyakran családi civódáshoz vezetett. Léha életéért fia is megvetette, ritkán szóba is hozta: „Olyan vót, mint aki magányos, nem szeretett velünk társalogni. írni, olvasni nem tudott. Néha énekelt, de csak zsótárokat. Apámtul semmit se tanultam meg, csak a kívekötíst aratáskor". Édesanyját nagyon szerette, ma is büszkén emlegeti: „Híres asszony vót a varrásba, a főzísbe, de jeles vót a szövísbe is. Olvasni tudott, de írni nem. Tudta az összes dúdokat, 1 ' 1 az egyházi és templomi ínekeket. Temetis alkalmával a kántorral versenyt énekelt. Nagyon szépen tudta a halottat is elsiratni. Ebbe se igen akadt párja a faluba. Olyan vót, mint egy pacsirta, aki reggeliül estig mind csak dúdolt és énekelt. Ilyen termíszetű vót mint én, hamar sírós. Ami jót és szépet tudok, azt csak neki köszönhetem". Az iskolában jó tanuló volt. Különösen az éneklésben járt élen. Öt elemit 9 Kodály Zoltán-Vargyas Lajos: A magyar népzene. III. kiad. (Budapest, 1952), 38.; Bartók Béla: Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? Népszerű Zenefüzetek 5. (Budapest, 1936) 12. Szerk.: Molnár Antal. Vö. még С Nagy Béla: A siratódallam. Ethn. LXXII. 3. 393394.; A Magyarság Néprajza IV. II. kiad. 254.; K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése. (Kolozsvár, 1944), 114-121., 216., 226.; Magyar Népzene Tára V. Siratok. Budapest, 1966), 47. 10 A szokás irodalmának alaposabb vizsgálata jelen esetben kívül esik feladatunk körén. 11 Fürdője jó hírű. Lélekszáma 1963-ban: 812. Vö. Magyarország Helységnévtára. (Budapest, 1963), 354. 12 Mákófalva a kolozsvári járáshoz, etnikailag Kalotaszeg vidékéhez tartozik. Lakóinak száma 1888-ban; 1044, melyből román 70, egyéb 42. Vö. Jankó István: Kalotaszeg magyar népe (Budapest, 1892), 4. 13 Kocsis Gazsi Gáspár szerint Mákóf alván a Kocsis és a Kovács nevezetű családok voltak legtöbben. Megkülönböztetésül keresztneveik elé, annak becézett alakját helyezték. Pl. Kocsis Gazsi Gáspár. Általános gyakorlat volt, hogy a legény vagy leány keresztneve elé is odakerült apja keresztnevének becézett formája. Pl. Kovács Gazsi Katalin, a dupla keresztnév esetén: Kovács Mihók Gyuri Katalin. 14 Kocsis Gazsi Gáspár szavai szerint: ,,Dúd az olyan, mint itt az Alfődön a nóta. Mikor dúdolgatunk, úgy tessík érteni, mintha danolgatnánk". 334
