A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rácz István: Az országos nemesi jogok élesztése a hajdúvárosokban

törzsökös hajdúleszármazott 361 gazda armalista nemes 306 gazda nemtelen birtokos 870 gazda birtoktalan zsellér 380 gazda összesen 1917 gazda Eszerint a lakosságnak mindössze 18,8%-a törzsökös hajdúleszármazott, 15,9%-a armalista nemes, 45,3%-a nemtelen birtokos és 19,8%-a birtoktalan zsellér volt.

9 A viszonylagos földbőség a XVIII. század második feléig megakadályozta, hogy a hajdúvárosokban nagyobb méretű társadalmi differenciálódás alakulhasson ki. Ettől kezdve azonban a viszonylagos túlnépesedés jelei mutatkoztak. Fényes Elek, a kor kiváló statisztikusa 1842-ben közzétett munkájában arról tájékoztat bennünket, hogy a hajdúvárosok népsűrűsége ekkor már messze túlhaladta a szomszédos Szabolcs megye népsűrűségét, sőt a törvényhatóságok között a Hajdúkerület Várasd megye után a legnépesebb területe volt az országnak. Várasd megyében 1 négyzetmérföldön 3860 lélek, a Hajdúkerületben 3486 fő és ugyanakkor Szabolcs megyében 1802, míg Máramaros megyében mindössze 930 lakos élt.

10 Szükségszerűen alakult ki tehát a hajdúvárosokban olyan társadalmi feszültség, amely többszörösen is átrétegezte a városok társadalmát. A társadalmi küzdelem két kérdés körül bontakozott ki. A birtokosok a birtoktalanokkal ütköztek össze a földhasználat miatt. A törzsökös hajdúk úgy igyekeztek a beköltözötteket a városi közföldek használatából kiszorítani, hogy állandó birtoktestekre osztották ki, s határozatuk szerint beköltözött jövevények ezekből nem részesülhettek. A földkiosztást, amely a XVIII. század második felében vette kezdetét, több szakaszban hajtották végre, s ezeket valamennyi esetben és valamennyi városban a szociális mozgalmak egész sora követte. 1765-ben Dorogon Dugó Kovács János, 1784-ben Böszörményben Balog János, 1779-ben Nánáson Reszegi András, 1824-ben Szoboszlón Dóró István vezetésével tört ki zendülés. A földet követelő nincstelenek - beköltözött jövevények és elszegényedett hajdúivadékok - többször ki is hányták hivatalaikból a városi elöljáróságot és maguk közül állítottak hadnagyot.

11 A társadalmi feszültség másik góca az adókérdés körül jelentkezett. A XVIII-XIX. század fordulójáig a város közterheit mindenki egyaránt viselte, régi hajdú örökös és beköltözött jobbágy éppen úgy, mint az itt letelepedett nemes. Ettől kezdve azonban a nemesek részéről egyre határozottabban jelentkezett az a törekvés, hogy a nemesi jogállásuknak érvényt szerezzenek. Arra a megállapításra jutottak, hogy az országos nemesség nagyobb mentességet biztosít számukra, mint a hajdúvárosi szabadság. Az országos nemesség sarkalatos pontja az adómentesség volt, ezért megtagadták a hajdúközösség által rájuk kivetett adó fizetését. Városi földbirtokaikról azonban nem mondtak le, így tulajdonképpen kettős szabadságot élveztek egyszerre: a hajdúvárosi és az országos szabadság előnyeit. Az alábbi közlemény korabeli leírás alapján ennek a társadalmi konfliktusnak a mozgatórugóit, egyes mozzanatait tartalmazza szinte szociológiai pontossággal. 9 HBm. lt. Hajdúnánás jkv. V. A. 30l/a/14. P. 636. 10 Fényes Elek: Magyarország statisztikája. I. k. (Pest, 1842) 47-49. 11 Sillye Gábor.- A nagyméltóságú magyar királyi Helytartótanácshoz hivatali alázatos jelentése a Hajdúkerület főkapitányának. Debrecen, 1864.; Balogh István: Határhasználat Hajdúböszörményben a XVIII. században. Ethnographia, 1955. 107. s. köv. 125