A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rettegi Istvánné: A szerepi „Nemes Communitas Protoccoluma” (Adatközlés)

közben" megütötte hitelezőjét. Az adós az ütésért, a gyékényért és több más adósságáért öt ezüst forintot fizetett. Elfogadták, hogy a békesség megszegőjének büntetése 50 váltóforint legyen. 1841. július 1-én bejegyezték, hogy adósság megfizetését ígéri (és teljesíti 1842. március 5-én) egy adós. Egy gazda és szolgája ügyében döntötték, hogy 10 hónapi szolgálat alatt fizetség két pár „fehér ruha", egy pár csizma, szúr volt, a többi fizetése . . . Benn maradt." A hátralevő járandóságát - „íelsummálván" a megkapottakat, - 28 váltóforint 15 krajcárba állapították meg. Ebből a szolga „visszaengedett 15 vít 30 xrokat", így a gazda 12 forint és 40 krajcárt fog fizetni. Azonnal fizetett 2 forint 30 krajcárt, a többit téli vásár utánra ígéri, 1841. december 30-ra, de csak 1842. március 5-én teljesítette. Érdekes bejegyzés következik: „Hogy ezen irományok meg vannak űzetve mind a két oldalon, (112. és 113.) Ezennel bizonyítjuk .... részéről keresztül vannak húzva, látható". Ügy látszik, csak így nyugodtak meg az illetékesek. 1842. március 10-én egy asszonyt adósság megkéréséért egy férfi a maga házában - ez súlyosbító körülmény - „íeltarkózott". Abban egyeztek meg a hadnagyi szék előtt, hogy azután nem háborítják egymást. ,,Ha megtörténne, mindenkor 12 vft-ra büntesse a békesség megszegőjét a hadnagyi szék." Ugyanekkor egy verekedő büntetése 3 forint, pünkösd napján fizeti. Ha elmulasztaná, vagy nem akarná, kétannyit fizessen. Április 6-án tárgyalnak egy tyúkok vásárlásából még 1841 óta fennálló 100 forintos követelés miatt indított pert. „Már három ízbe volt megnapositva, de mindig hányta-vetette magát, most negyedszer is nyolc napig meghatározván, eltelvén a napok „ . . . ismét nem fizetett." A hadnagyi szék most már árvereztetni akarta. Azt kérte a bejelentett, hogy a hadnagyi szék előtt saját maga eladhassa. Egy tételben meg is vették. Mire azonban az esküdtekkel érte ment, az adós kicserélgette „elkrétázta" a bátyja meg nem jegyzett tyúkjaival. „Ezen nagy háborúság történvén, ezir a tettiir büntetődött 3 vlt-ban". A széljegyzetben ez van: „Voltak a tyúkok 23 db., becsülődött párja nyolc vítrs, s 24-ik rossz tettiir elvevődött négy vlt-ban". 1842. április 7-én szintén egy tyúkpert hoztak rendbe. Egy ember még 1840-ben megvett tyúkokat olyan szerződéssel, hogy mikor ő is eladja, az árát kifizeti. Eladta, de hírt se adott róla. A hitelező a hadnagyi székhez folyamodott igazságért. Az adós tyúkjai közül nyolcat neki ítéltek, és át is adták azonnal. Május 14-én a főszolgabírótól kérte egy asszony, hogy adósán 25 forintot hajtsanak be. A hadnagyi szék előtt 10 váltó forintban megegyeztek minden atyai örökség, ingó és ingatlanra nézve oly módon, hogy az adós, mint öreg testvért, „kérte a testimonalist a maga házához". Az asszony inkább veszni hagyta a 10 váltóforintot. December 15-én vetettek véget egy, még május 10-én indult pereskedésnek. Egy eladó - még a tavaszi gyapjú beadásakor - nem tudott megegyezni az árendás bérlővel, mert az vizesnek találta a gyapjút. Két ponyvával már odavittek, azt átvette, a többit a helység házához vitette, mert az eladó nem fogadta vissza a saját házába. Ezután feljelentette és tanúkat nevezett meg. Tárgyalást rendeltek el, melyre meghívták az eladót. A meghívó esküdteknek azt mondta, hogy nem ér rá. Szolgájával mindjárt azt üzente: „Tiszteli gazduram a hadnagyi széket, már Mezeivel elvégeztem minden bajomat, megegyeztünk." 112