A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Irodalomtörténet - Horkay László: Palocsay kuruc generális versei

19. számú versét a vadászok biztosan ma is érdeklődéssel olvasnák. Ebben az 1720-ban írt versében „Méltóságos Uri az nagy fő rendeknek" magyarázza el 54 komoly versszakban a vadászatnak és madarászainak minden fortélyát. Ügy látszik, hogy a hálóknak és leseknek is nagy mestere volt, s roppant értette annak is a módját, fiatal karvalyokat és ölyüket hogy kell betanítani, hogy aztán a fürj és fogoly fogásában ügyesek legyenek. Fontos ez a vers kultúrtörténeti szempontból is. Nemcsak azt mutatja, hogy még Palocsay korában is milyen divatos volt ez az úri passzió, hanem végtelen szemléletes és pontos leírását adja a vadászfogásoknak és eljárásoknak. Kitanít a farkasverem ásásával kapcsolatosan is, s nem veti meg az „apatékában" vásárolható etetőt sem a farkas-, medve- és rókavadászatban, hol csak az állat bőre a fontos. A 20. számú vers újra a vármegyei élet rákfenéjét mutatja be: a rangkórság hogy lesz okozója súlyos összetűzéseknek, haragoknak, párbajoknak, vérontásnak. 1720 decemberében a nemes urak misén vesznek részt Eperjesen, mikor is vice nótárius Melczer György roppant sérelemnek veszi, hogy a későn jövő Dobovay László „hogy mer ülni Vice Nótárius elé", még akkor is, ha történetesen máshol már nem is volt üres szék. Égszakadás, földindulás lett a következmény, melynek során nemcsak mocskos szavak röpködtek, de sor került még a botra is a nagy igazságkeresésben. A 28. számú kötegben nem egy, hanem négy vers következik új kéz írásával. Szálkás, női írás ez, jellegzetes, cirkalmas. Különösen nagybetűi túlrajzoltak, meg apa szó közepén is. Ez mintegy ketté vágja a Palocsay-kéziratokat. Utána újra Palocsay versei következnek 29-40-ig. Ez a négy vers már abban is különbözik az előző versektől, hogy sem hely, sem időmegjelölés nincs bennük. Emiatt azt sem lehet megállapítani, hogy mikor íródtak. Valószínűleg ebben a rendben kapta kézhez őket már Thaly is. Biztosan így őrizte őket a lőcsei levéltár is: elöl a pontosan megállapítható időben írott versek írásuk időrendjében, majd az idegen kéz által írott köteg, s végül a bizonytalan időpontban szerzett versek. Ennek az idegen kézzel írott 4 versnek nemcsak az írása más, hanem a nyelve, stílusa is, úgy hogy hajlandó vagyok feltételezni, hogy ez nem a Palocsay írása, hanem valaki másé, valószínűleg egy nő szerzeménye. Az első vers címe hosszú: „Ellenkező beszéd, melyben Ádám az Aszonyokat orozállya, de Eua megh feleluen Ádámnak, dicsiri az Aszonyokat". Témája az örök emberi téma férfi és nő között: ki a hibás? Alá van ez festve természetesen az édenkerti tragédiával. A vers maga párbeszédes alakban, vitatkozás formájában alexandrinusokban kezdődik, és általában a szokásos szólamoknak ad kifejezést. Majd a vita fokozatosan egyre parázsabb lesz, és a tetőpontot egy drámai feleselésben éri el, amely a maga elevenségével, fordulatosságával, talpraesettségével, elmésségével egészen elüt a Palocsaynál megszokott ízetlen, lapos előadásmódtól. Íme a részlet: Ádám. Touáb akarnék mégh beszédemben menni, Eva. Budát sánta ebnek mesze mongyák lenni. Ádám. Én firfiu vagyok, igy kelle felelni. Eva. Az ebet az szűrén könyü megh üsmérni. 534