A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Irodalomtörténet - Horkay László: Palocsay kuruc generális versei

Ádám. Firfi egy Aszonytul eztet nem érdemli, Eva. Szamárt bársony nyeregh tudod nem illeti. Ádám. Nem sokat fogh látom raitad szóm használni. Eva. Nemis szükségh falra borsót haygalni. Ádám. Fellyeb kezdek azért róllatok szólani, Eva. Körmetlen macskáknak nehéz fellyeb hágni; Ádám. Dirrel dural néked igy kelle beszélned ? Eva. Mert én egy gyékényen nem árulok ueled. Ádám. Kelletlenül sokat pötyöghet az nyelued Eva. Töb küszöbét nyalt megh már a te all feled, Ádám. Illy mód becsülik az Aszonyok Urokat, Gyakran Simon Biró haytja az louakot. Ez a drámai, élénk, ízes beszéd dicséretére válnék akármely színpadi írónak is. Művészileg ez a legfejlettebb és legértékesebb része a Palocsay-kéziratoknak. A versnek az is érdekessége, hogy e drámai csúcspont után, a heves kitörések elviharzásával kissé magukhoz térnek a vitatkozók, mérsékeltebbek lesznek, és amikor Éva hivalkodva leírja az asszonyi termet kecsességét, egyszerre Ádám is tüzet fog, és új versformában fog hozzá maga is az asszonyi nem magasztalásához ilyen szavakkal: Két kegyes szemetek Ekés személlyetek Minket könnyen megh hódit. Szép íeiér testetek Gyönyörű mellyetek Legh ottan megh tántorít. Gyenge szép kezetek Csacsogó nyékietek Az szerelemre indit. A vers ezek után, gondolhatjuk, teljes megbékéléssel s Ádám bocsánatkérésével végződik. Már ez a megoldás is asszonyra vall, s Palocsay szerzősége ellen beszél. Ez ellen beszél a vers üde hangja, fordulatos nyelve is. Aztán, mint láttuk, Palocsaynak éppen nem volt hízelgő véleménye a nőkről, s maga ilyen 535