A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Irodalomtörténet - Vorák József: Csokonai Békaegérharca a kiskunhalasi Gózon Imre énekeskönyvben
ugyanazt olvasta ki belőle. Másként írt a költő, más szemmel olvasott az olvasó. S a korabeli olvasók se voltak egy osztálybeliek, még csak egy szájízűek se. Székely Péter 1802-ben Csokonaihoz írott baráti levelében csupa jóindulattal így ír a számára mulattató unaloműzőről: „ . . . szeretnénk ha a Batrachomyomachia és a Malheureux a magok eredeti valóságokban jöhetnének ki, de azt reményleni se lehet. . . De édeseket tudok a Batrachomyomachián nevetni! ugyan hol tudott annyi sok vadakat összeszedni Ihr Herren!" 23 Némethi Nagy János Kölcseyvel szemben szenvedélyesen, a jó esztéta szellemességével, az igazi barát meggyőződésével védelmezte Csokonait, s ha a vita hevében, jószándékú érvelésével éppen az ellenfél malmára hajtotta a vizet, az csak azért történhetett, mert még a barátság se azonos a megértéssel, az elvbarátsággal: „Tagadni nem lehet, hogy fáj az ember szíve, mikor látja Cs-ban, hogy ő néha annyira elfelejtkezett magáról, hogy nem tsak kifejezésekben, hanem a gondolkodásban is, a köznéphez nagyon leereszkedett a jó ízlés truttzára. A' Békaegérhartz, Európa elragadtatása, és még egy két, kivált az a siratni való: Szeme nem sír még is nedves; a Kintsem, Tsótsi, Gyöngyalak, Kató, 's a t. ezek mindenkor ollyan foltok lesznek ezen Napban, melylyek annak sok Világát el fogják, . . . ezek egyedül tsak az ő Ifjúságának kitsapongó szülleményeiben találtatnak, a' későbbiekben nem; és hogy ezekben a szemetekben léi az ember néha ollyan gyöngyöket, mellyekért akármellyik Cato is hajlandó volna az engedelemre." 2 ' 1 Némethi Nagy János mindezeken túl, meggyőződéssel ismerte el, hogy „Nevezetesen a Békaegérhartzban és az Europa elragadtatásában ollyan igazi genialis szökdellések, ollyan elevenség és könnyüség van, mellyeket még akkor is tsudálunk, mikor már Cs.-nak minden Munkáit keresztül olvastuk, . . ." Kegyetlenebbül bántak el a költővel s művével azok a széplelkű, választékosan jómodorú méltatói, kik úgy agyba-főbe védelmezték, úgy kipurifikálták a zabolátlan garabonciást, hogy általános bűnbocsánatuk után a magyar felvilágosodás zsenijéből más se maradt az utókorra, mint a rokokó gráciáival egyelgő nyájas, de félbemaradt vándorpoéta. Végül is így szorítottak néki helyet tankönyveinkben, legtöbbször még az irodalomtörténetben is félig papos, félig tréfás, de mindenképpen bohém diáktógában jelentették meg. „Csokonai még mint diák kezdte el költői pályáját, és első fordításai tulajdonképpen a tehetséges költő diáktréfái. Valami diáktréfa jelleg megmaradt egész költészetében, talán azért, mert nem fejezte be tanulmányait, talán azért, mert a kicsapatás a kitűnő tanuló lelkében oly végzetes hiányérzetet hagyott, hogy egész életén át ezt igyekezett betölteni. Szerette a vaskos kifejezéseket, az alacsonyabb rendű tréfálkozást. . . Alig van Csokonainak olyan verse, amelyben valami faragatlanság, valami rossz szó, valami neveletlen hasonlat meg ne bántaná az embert. . . De nem véletlen, hogy éppen Csokonai versei vannak annyira kitéve ennek a sorsnak. A civilizáció és a jó társaság hiánya érződik költészetén." - Íme legeredetibb polgári irodalomtörténészünknek, Szerb Antalnak Csokonai-portréja. 20 Ami a Békaegérharcot illeti, hát abban aztán bőven találhatott faragatlanságot, rossz szót, neveletlen hasonlatot s egyéb „pöbelhaft"-ot az olvasó. De 23 Csokonai Emlékek - Szerkesztette Vargha Balázs. (Budapest, i960.) 98-99. 24 Némethi Nagy János értezése Csokonai V. Mihály életéről, melyet kiadott Dombi Márton Pesten 1817.; L. Csokonai Emlékek, 316. 25 Szerb Antal: Magyar Irodalomtörténet (Budapest, 1958.) 280. 553
