A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Irodalomtörténet - Horkay László: Palocsay kuruc generális versei

Olyan finom a gúny, olyan találó a kép, hogy ezt csak egy nagyon szellemes és okos valaki, feltehetőleg asszony írhatta. Bezárja ezt a sort az a vers, melyet Thaly is közölt nagyon lerövidítve „Kurucvilág után" címen az Adalékok II. 387. s következő lapjain természetesen Palocsay neve alatt. Bárki írta is, nincs megelégedve a kuruckor után nyomban fellépő „najmódival", bécsi divattal, németmajmolással. Nem tetszik az írónak az „uy idő, uy világh, uy élet, uy uyságh". Nem tetszik, hogy „a ió réghi rend most kopot irás óságh". Nem tetszik az új se divatjában, se szokásában, se erkölcsében. Gúnyt is űz a tornyos frizurából csak úgy, mint a férfiaknak asszonyos hajviseletéből. Fáj neki, hogy a férfi most már nemcsak szakállát borotválja, De mégh a feiét is éppen le kaszálya. Nem tetszik az új módival járó új erkölcs sem. Szemében az illetlen, nemtelen divat csak az erkölcsi feslettség külső kifejezője. Az leányok feién nincsenis már párta, mert szüzeségheket az üdő le iárta. így hangzik panasza. Ügy látszik, ekkor jött az is szokásba, hogy a dáma séta közben a férfi jobb oldalára kerüljön. Persze a szerző ezt is panaszként említi. Az asszony szerinte szinte azt se tudja, hogy „miképpen iárion, Lábáuál lépiené, uagy repüllyön szárnyon .. . Kiuánya Urának iobárul sétályon. Nem tetszik az új divat türelmetlensége sem, melynek minden régi „altfateris", s amely büszkén „otthon nőt parasztnak, tudatlannak" mondja, „ki nem tugya mi a módinak modgya". Márpedig az író csak a régit szereti, s nagy konzervativizmusában addig megy, hogy szerinte a régi ágyúk, várak, puskák Tartósbak el hidgyed, mint mostani munkák. Van azért valami, ami az új módiban tetszik a szerzőnek. Az tudniillik, hogy „Magyar Németh Asszonyt, Németh Magyart vészen", s így lassan - reménysége szerint - jó atyafiság támad az eddigi két ellenség között. De ezt a jövőbeli édes reménységet egyelőre megkeseríti a való helyzet: a német a szegény magyarra újabb najmódiként egy csomó terhet rakott. Ezek a Seruiz, Forspont, Portio,- s bizony a magyarnak E szokatlan módi miat uagy on gondgya. Felfogás, gondolkozásmód szempontjából ez nyugodtan lehetne Palocsay munkája, de stílusa, könnyen folyó mondatszerkesztése, gördülékenysége ennek is fejlettebb, mint Palocsay egyéb munkáinak. A két stílus közötti különbözőséget világosan mutatja Palocsaynak egy különös verse, a 39-ik. Az utolsó előtti kézirat ez roppant kusza írással, rengeteg javítgatással. Két bolond, Györgyi és Julián versengenek benne, hogy kettőjük közül ki a nagyobb bolond. A jogot persze mindkettő magának vindikálja. A vita elég szánalmasan indul a Palocsaynál szokásos kevert szórenddel, de egyszerre csak változik a hangulat, sorok jelennek meg az „Ádám és Éva párbeszédéből", majd az előbb idézett csúcspont itt is jelentkezik szóról szóra. 537