A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Bencsik János: Adatok a Hajdúságból a temetkezés szokásának és hiedelemanyagának kutatásához

éves kortól csendítenek, miután már gyónt és áldozott. 20-30 évvel ezelőtt a szegényebbnek kicsi haranggal, a gazdagabbnak a nagy haranggal (ezt Gábornak nevezték) csendítettek. Ezt az első harangszót lélekválságnak is nevezik. A halottnak másodszor az esti harangszó előtt harangoznak. Ezután már csak a temetésre induló papot kísérik harangszóval, ekkor húzzák a gyülekezőt. A szegényebbek többnyire egyszer harangoztattak halottjuknak, mert ingyen nem harangoznak senkinek. A koporsót az udvaron körülállják a hozzátartozók. A család egyik oldalról áll, mégpedig arról, amerről a lakóház van. Bizonyos rend szerint következnek a család tagjai, de a pontos sorrendet már nem tudják elmondani. Az özvegy (a férj vagy a feleség) mindjárt a halott fejénél áll, s utána következnek a gyerekek. A családdal szemközi oldalon állnak a rokonok. A temetési szertartáson résztvevő idegenek oldalt, távolabb állnak. A koporsót a század elején még két rúdon vitték ki a temetőbe. Négy férfi felváltva vitte a halottat. Ha távolabb volt a lakóház a temetőtől, akkor parasztszekérrel vitték a koporsót. A szomszéd ajánlkozott, és ha volt az elhunytnak lova és szekere, akkor azzal, ha nem volt, akkor sajátjával vitte ki a temetőbe a koporsót. A szekérderékba takarmányt (széna) tettek, s erre helyezték rá a koporsót. A soroglyát is feltették, hogy útközben le ne csússzon a koporsó. Ha tél volt, szánkával is szállították a halottat. Mondják, aki nagyon bűnös volt, két ló is alig bírta ki a temetőbe. A fiatal halottat legények és lányok vitték felváltva. Két oldalt párban kísérték a fiúk és lányok. Kis tányéron vitték a fiú vőlegényi bokrétáját, melyet egyesek szerint tányérostól a sírba dobtak. Mások haza vitték a tányért és őrizgették. A legényeket vőiélybottal temették, melyet ugyancsak a sírba dobtak a koporsóhoz. A fiatalok vasárnapi ünneplőbe öltözötten vettek részt a temetésen. A lányok fehérben, a fiúk fehér ingben, fekete nadrágban és hímzett kötőben voltak. Karjukon színes, a lányoknak rózsaszín, a fiúknak kék szalag volt. * Sírt ásni az ismerősök, esetleg távoli rokonok mennek. E munkáért nem kérnek fizetést. Csupán szerény megvendégelésben részesíti őket a gyászoló család. Kenyeret, pálinkát visznek a sírásóknak. A sírásást a halál napján megkezdik, illetve amikor a gyászhírről értesültek. A sírásás megkezdése előtt hazulról hozott szentelt vízzel megszentelik a kijelölt sírhelyet. A sírt előző nap teljesen kiássák. Nem ismerik a sír védelmének szokását. Oldalról a sír fenekével egyszintben padiont ásnak. Ezt azonban a laza homokos talaj miatt nem mindig tudják megásni, ezért egy részét ásatlanul hagyják, s a temetés előtt közvetlenül dobják ki a fölösleges földet. A koporsót a padionba helyezik, s hogy a föld ne érje közvetlenül, eléje deszkát helyeznek. A gyászolók közvetlenül a koporsó mögött haladnak. Elöl az özvegy és a gyerekek, majd egyre távolodva a rokonok és ismerősök. Jó időben a gyászkocsi után haladnak. Ha sár van, a gyalogjárdán követik a koporsót szállító kocsit. Akik félnek a halottól, azok a temetőben egy marék földet dobnak a sírba leeresztett koporsóra.

9 Mások is dobhatnak földet a koporsóra. Ezt azért teszik, hogy vissza ne jöjjön a halott. Azt tartják, hogy olyan nehéz az ilyen föld, hogy nem tud visszajönni, nem tud megjelenni a halott. 9 K. Kovács L., i. m. 363. 436