A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában
tobágyi marhák a kezes tartásban kevésbé állták meg a helyet. Az erdélyiek pedig éppen azért szerették a kismarjai jószágot, mert edzett volt és a puszta legelőn is megélt. Idős emberek vallomása szerint a váradi vásárokon a Bécsből jövő nagykereskedők is keresték a kismarjai ökröket, mert ez amellett, hogy jó erőben volt, jól bírta a hajtás fáradalmait is. Végül nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a tinózás, sőrézés nem egyenlő a nagyvárosi vásárokon kialakult kupeckedéssel. A kupec is haszonnal adjaveszi a jószágokat, de a haszonnyerés módja náluk nem a jószág természetes értéknövelésén alapul, hanem pusztán a piaci tapasztalatokon, az árak alakulásában mutatkozó ingadozásokban, konjunkturális és dekonjunkturális áramlatok megfigyelésén, hogy ne is beszéljünk a kupeckedés közismert tisztességtelen túlzásairól, amikor az eladó vagy a vevő becsapására építik hasznukat. Kismarjában is élt mindig egy-két kupec, akik főként a kényelmesebb, a vásározás töredelmeitől vonakodó gazdák jószágait vásárolták fel, illetve ezek számára szereztek - nyilván haszonnal - tenyésztésre alkalmas jószágokat. E kupecek - néha maguk is kevés földű parasztemberek - nem voltak túlságosan rokonszenvesek a falusi közvélemény előtt. Kétségtelen, hogy valamivel több pénz forgott a kezükön, mint a parasztoknak, de vagyonra, komolyabb tőkére egyikük se tudott szert tenni s ivadékaik éppen olyan egyszerű kisparasztok maradtak, mint azok, akik nem adták kupeckedésre a fejüket. A XIX. századból említsük meg a Sinyi, Kaczender és Pető családokat, akiknek mai leszármazottaik már szinte nem is tudnak a dédszülők egykori vásározó, kupeckedő foglalkozásáról. A jószág haszonvétel, értéknövelés, cserebere nem érthető meg a XVIIIXIX. századi vásározási szokások nélkül. Többek között a tinózás, sőrézés szokásának a népi emlékezetet megelőző meglétéről is a vásárra hajtás periódusos rendszeréből nyerünk tájékozódást. Rendkívül értékes dokumentumunk ebből a szempontból a már idézett vásárra hajtott jószágok számára kiadott igazolólevelek jegyzéke 1816-1845 közötti évekről. A jegyzék minden esetben feltünteti a tulajdonos nevét, a vásárra hajtott jószág faját, nemét, korát, szőrszínét, szarvállását és bélyegét. Ezenkívül a kiadott levél dátumát valamint azt, hogy melyik vásárra hajtották a jószágot. 1 ''" A feljegyzés tanulságos a vásárra hajtott jószágfajok és nemek arányának a szempontjából is. 1816, 1817, 1818 és 1844-ben összesen 2991 két évnél idősebb ökröt, ezzel szemben mindössze 601 lovat és csikót, 346 tehenet és 169 borjút hajtottak vásárra. Tehát az ökör és a tinó az összes vásárra hajtott állatnak több mint kétszerese, ami a tinózás-sőrézés domináló jellegét mutatja. Az ismertetett tartási mód tükröződik abból is, hogy milyen időpontban hajtották az ökröket, tinókat vásárra. Érdekes az öt év állapotát a havi mutatók alapján megvizsgálni • Hónap 1816 1817 1818 1819 1844 január február március április május 146 Igazolólevelek I. II. 88 68 45 96 97 34 61 15 56 78 21 48 42 14 33 2 34 54 43 54 48 116 103 60 47 418
