A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

A térdízületnél hátul egy fát keresztbe tettek, felemelték a tehén lábát s a fa fölött kötéllel átkötötték - (39. kép). E sok szekatúra azonban azzal járt, hogy a tehén megvadult, nem adta le a tejet, vagyis végső soron ritkán vált be. így legtöbbször nem maradt más hátra, mint megválni az igen rossz szokású tehéntől.

120 A borjú 1-2 hónapos korától - ha nem a gulyán volt az anyjával - a borjúcsordára került. Ritkán szekér után szoktatták.

126 A kora tavaszi ellésű borjúknak még nyár folyamán (júniustól szeptemberig, vagyis 6 hónapos korukban) sor került az elválasztására. A borjúcsordás borjúknál ez legtöbbször semmi gondot nem okozott. Először naponta egy39. kép. Tehén lába gúzsba téve szer, majd egyszer se engedték szopni. Elkötötték az anyja mellől a kis jászolhoz, hogy ne érintkezhessek közvetlenül vele. A tej helyett ennek elvesztését egy ideig abraktakarmánnyal pótolták. Így néhány hét alatt mind a tehén, mind a borjú elfelejtette a szopást. Később már a tehén nem is engedte volna maga alá a fiát. A gulyán a tehén néha saját maga elrúgta borját, így a választás nem okozott gondot. A késői borjút nem is választották el, csak a beverés után az ólban. A korai borjút azonban, hogy „ne rágja egész nyáron az anyját", nyár közepén mesterséges szopásgátló eszközzel választották el. Ugyancsak szopásgátlóval választották el a szekér után kapatott borjút is, legelőször azzal próbálkoztak, hogy a tehén tőgyét trágyával, büdös olajjal avas nyúlhájjal kenték be. Ha ez nem sikerült, szopásgátló eszközt alkalmaztak. Falunkban - emlékezet óta - háromféle szopásgátló eszközt ismertek. Egyik az országosan palóka néven ismert, az orrcimpába illeszthető falemezke, melyet itt lapickának neveztek. („Lapickát tettünk az orrába".) A másik kettőt egyformán orradzónak vagy szeges kantárnak nevezik. Az orradzót készítették bőrből vagy vasból. Első esetben kemény bőrdarabba sűrűn hegyes szegeket vertek. A szegek fejei felől újabb bőrborítót varrtak rá, majd ezt madzaggal a borjú orrára kötötték. Hasonlított ehhez a harmadik forma, csak itt a tüskés lemezt pléhlemezből készítették. A lapicka előnye az volt, hogy a tehén 125 Ez a véleménye Pethe Ferencnek is: „Az illyen vad tehenet is szokták némellyek fejni, de nagy bajjal, mikor is az gus'ba vetvén, három lábra állítják, vagy faránál fogva a' gerendába felkötik; melynél oktalanabb tselekedet ritka, a' mellett, hogy ész nélkül való kegyetlenség. Az illyen tehenet Mészárosra kell bizni, megtanitja az". Pethe, 1814. III. 67. 126 Hasonlóan, mint Arnóton. Kovács, 1958. 261. 407