A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

csomóba. Itt állt az egykor kétágú, kovácsoltvasból készült, a XX. sz.-ban 4 ágú gyári villa és az ólseprű. A piacétól jobbra és balra - kétosztatú istálló esetén csak egyik oldalra helyezkedtek el a jószágok. Ezt a helyet sárgafölddel (agyaggal) jól ledöngölték s a placc felőli szélén egy vaskos gerendát, az ún. körömrugót fektették végig, mely arra szolgált, hogy az alj (alom) ne kerüljön a mindig tisztán tartott placc-ra. Az ól legfontosabb kelléke a jászol. A nagy erejű felnőtt jószágok számára igen erős, masszív alkotmányokat készítettek. A marhajászol két fő típusa: a fal mellé épített félszerjászol (férceijászol - népetimológia -) és a hosszú istálló közepére, mintegy elválasztóként épített ún. arcaijászol. A félszerjászol kb. 80 cm magas, mélyen a földbe ásott ágasokra, a jászolkarók-га rácsapolt keményfa szegő, deszkával kibélelve. Elöl van a jászol eleje, alól a feneke, hátul, a fal felől az oldala. A jászol szegőbe egymástól kb. 120 cm-re erős vaskarikákat jászolkarikákat készítettek, ezekhez kötötték a jószágokat (36. kép). Az egyes jószágok közé néha, ahol erre szükség mutatkozott, elválasztó fákat, ún. strájíákat alkalmaztak. (Nyilvánvalóan a katonaságtól származó német szóból, talán a „streifen"-ből származik). E kb. 220-250 cm hosszú fák egyik végét a jászol szegöve erősítették, másik végét a körömrugóra helyezték, gyakran cölöphöz kötötték. A strájfának elsősorban a lovaknál volt nagyobb jelentősége, itt alakult ki több variánsa. A szarvasmarhák részén elsősorban a fejős tehenek elkülönítésénél használták. Nagyobb méretű, legalább 2 egységből álló istállóban alkalmazták az arcaljászlat. Az arcaijászol egyben a két egység közötti elválasztást is szolgálta. A rendes jászolnak dupla szélességét foglalta el, de szerkezetileg csak az ágasai (jászolkarói) különböztek a rendes, fal mellé épített jászoltól, amennyiben ennek alul befelé keskenyedő H betű forma ágasokat készítettek (37. kép). Az arcaljászolhoz, mivel ennél a jószágok szemben egymással álltak, csak a nyugodtabb, idősebb ökröket kötötték, mert a nyugtalanabb fiatal tinók vagy tehenek veszélyeztették volna a szemben állók testi épségét. Az arcaijászol az első világháború után kezdett kimenni a divatból. Néhol meghagyták ugyan az arcaljászlat, de közepén deszkából választófalat építettek.

104 A rendes jászlak előtt, szemben az állatokkal, valamint két oldalt kb. 150 cm hosszan a falat kb. 180 cm magasan bedeszkázták, hogy a jószág a szarvával a falat ki ne bonthassa.

100 A lovak elé gyakran, a szarvasmarha alá ritkábban - főként nagyobb gazdák istállójában - hídlást készítettek a húgylé összegyűjtésére. Ebből a célból az állás hátsó felén kb. 80-100 cm széles, 40-50 cm mély árkot ástak s azt kemény tölgyfa pallóval lefedték. A hídiásnak az volt az előnye, hogy kevesebb alomra volt szükség, mert a húgylé a deszkák résein leszivárgott az árokba. Régebben, főként a XVIII. sz.-ban előfordult, hogy az árokban összegyűlt húgylevet a fal alatt ásott csatornán az utcára vezették. A XIX. sz. második felétől ezt törvény tiltotta, így évente kétszer-háromszor a hídlást ki kellett tisztítani, vagyis az összegyűlt húgylevet vederrel ki kellett merni. (E rendkívül kellemetlen munkát senki sem szerette, mert a szúrós ammóniákszagú húgylé elviselhetetlen bűzt árasztott. Sokan éppen emiatt nem is készítettek hídlást.) 104 Balogh 1936. 156. 105 Ugyanígy a nagykun tanyán: Györfíy, 1910. 146. 395