A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

Másik átjáró a hosszú, szálfából durván faragott fapalló volt. (Ez a forma az 1940-es évekig még 3-4 helyen látható volt a faluban.) A szálfákat itt H alakú cölöpökre fektették, néha ácskapoccsal (vagy korábban fűzfagúzzsal) lefogatták, lekötötték. Ezek a kötelékek azonban gyakran fellazultak s a járókelőknek az imbolygó szálfákon kellett magukat átegyensúlyozni

30 (2. kép). 2. kép. Palló A két szigetrész közötti átkelésre egészen a múlt század végéig használtak csónakokat is, (itt hajónak nevezték). A XVTI-XIX. században itt is általánosan használták az egyetlen fatörzsből kivájt bödönhajót, de a XX. században már hajóácsoktól beszerzett dongás hajókat használtak. Az 1953-ban elhalt, akkor 73 éves Hőgye József adatközlő emlékezett még a nádból kötött tutajra vagy dereglyére. Szerinte a nádkévéket fűzfavesszővel összekötözték (korcolták), a közepére ráálltak s hosszú rúddal (dereglye-rúd) tolták magukat előre a vízen. Ezt az eszközt főként halászok használták. A sekélyebb vizeken úgy is át tudtak kelni, hogy kb. méterenként kis földkupacokat hánytak a vízbe s ezen ugráltak át egyik partról a másikra. De olyan adatunk is van, hogy a pásztor neki hajtotta a jószágot a víznek, maga levetkőzött s átgázolt utána. Az egész falut körülvevő szélesebb és mélyebb vízen a XVIII. században három, a XIX. sz. második felétől négy jószágkihajtó helyet használtak. A falu utcahálózata úgy alakult, hogy lényegében minden utca ezekhez a ki járókhoz torkollott. Ezek közül egy, az ún. kűhíd volt az, amelyen szárazon ki lehetett a jószágot hajtani (3. kép). A kűhíd valószínűleg még középkori építmény volt, égetetlen mészbe ágyazott téglából készült, egy boltíves lyukkal, az 1930-as években építették át. (Hasonló híd épült a Fázik éren át, mely az 1950-es években pusztult el, illetve került átépítésre. Másik kihajtóhely a Faggyas, mely, mint a neve is mutatja, főként téli átjáró lehetett. Harmadik az ún Róna, mely a XIX. sz. végéig nyílt víz volt s ezen 30 Ezt a formát, mely bizonyára szélesebb körben ismert lehetett, ismerteti: Morvay Péter az Ecsedi-láp vidékéről. Morvay, 1940. 137. 341