A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

13. kép. Hőgyes Imre egykori makkoskondás kutyájának nyakörve. Okány, Békés m. vágtuk ki a tüzelőfát." 280 Püspökladányban mondották el, hogy mivel nagyobb erdők nem voltak, „a nagyobb bérlők" hajtották sertéseiket a Bihar hegységbe. Leginkább az ún. korhely süldőket, amelyeket csak a következő évben fogtak be hízásra és a makkon csak feljavították. Egyesek arra emlékeznek, hogy Nagyzsupán vidékén makkoltattak. Ott maradtak egész télen át. A pásztorok­nak volt földkunyhójuk, a sertések a szabad ég alatt tartózkodtak az egész makkoltatási idény alatt. A Tiszántúl délnyugati részein, a Tisza és a Maros szögében a sertéstenyésztés elsődleges, természetes takarmánybázisa a „vízjár­ta rétoldal" volt, de a gyér makkoltatási lehetőségeket is kihasználták. Hód­mezővásárhelyen pl. 18 mérföldre makkoltatták sertéseiket, a szomszédos köz­ségek nyájaival együtt. 281 A makkos erdőket Szeged vidékén is nagy becsben számontartották. 282 Erdély Erdély sertéstenyésztéséről és makkoltatásáról az Alföld keleti peremvi­déknek tárgyalása során is esett már szó. Szatmártól Békés megyéig az Alföld fátlanabb területeiről Erdély nyugati peremvidékére, elsősorban az Avasra, a Bükkre, a Réz-, Bihar és a Béli hegység tölgyes, bükkös erdőire küldték el makkra sertésnyájaikat. Az alföldi sertéstenyésztés őszi, téli takarmányozásá­ban, elsősorban a hizlalás tekintetében Erdély határos területeinek jelentős szerepe volt. Az erdélyi sertésmakkoltatás fontos szerepét bizonyítja az elmúlt századok során kibocsátott számos gazdasági utasítás. Idevonatkozóan Bethlen Gábor 280 Györííy István: i. m. (A régi pásztorélet.) 61. 281 Szeremlei Samu-, i. m. 257. 282 Bálint Sándor: Történetek a szegedi betyárvilágból. (Szeged, 1961) 80. 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom