A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon
lálható: öreg, süldő, hízó, öreg magló, süldő magló, téli és tavaszi malac. A nyájakat szeptember 13-án indították útnak helyi pásztorok felügyelete alatt. 221 Munkács vidékére és Bereg megye más területeire is az Alföld szomszédos megyéiből, leginkább Szabolcsból, pl. Nagyhalászról és Kisvárdáról is hajtottak sertéseket. Kisvárdaiak nyája pl. Munkácson és Ulicson novembertől februárig makkolt. 222 Mátészalkán és a szomszédos Jármiban mondották el, hogy még 1940 körül is hajtottak sertéseket a „Kárpátokba", Beregszász irányába (7. kép). A makkoló sertések szabadvackon háltak, a pásztoroknak kerek kunyhóik voltak. Makk-érésre érkeztek fel, és csak a kemény tél szorította haza őket. 223 Alföld A sertések makkoltató hizlalása az Alföldön is ismeretes volt, bár ezen a területen - növényföldrajzi adottságainál fogva, s mint láttuk - elsősorban a réti sertéstenyésztés volt az uralkodó tartásforma. Az Alföld, különösen Tiszántúl nagy vízjárta területeinek flórájához hozzátartoztak a nagy mocsári tölgyesek is, amelyek egyszerre biztosították a nyári réti és a téli makkoltató sertéstartást is. A 14-15. század során elsősorban Ung, Bereg, Szatmár, Bihar és Arad megyék sík területein voltak makkoltatásra is alkalmas mocsári tölgyesek. 224 A Nagykunság sertésmakkoltatásáról a legutóbbi évekig csak Györfíy István egyetlen adata alapján tudtunk: Egy öreg pásztor mondotta el, hogy „eljártunk makkoltatni a hegyek közé Biharba és Bereg vármegyébe. Ott is a szabad ég alatt teleltettünk." 22 '' Szilágyi Miklós 1966-ban megjelent munkájában már részletesen tárgyalja a kunsági levéltárak 18. századvégi anyaga alapján. A Nagykunságon makkot termő erdők nem voltak, bár Túrkevén 1789ben terveztek tölgyes telepítést. Elsősorban ínséges években távoli területekre, elsősorban Bereg megyébe, Lónya vidékére hajtottak sertéseket a gazdatársulatok. 1790-ben, a nagy aszályos évben a Nagykunság városai (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kunhegyes és Kunszentmárton) a városi tanácsok által szervezett akcióban igyekeztek makkoltatással megmenteni a vidék sertésállományát. Makkos erdőt Bereg megyében Lónyai Ferenc birtokán, Lónya és Beregszász határában béreltek (7. kép). A makkoltatás azonban kudarcba fulladt. Egyrészt nem volt elegendő a makk, másrészt a pásztorok hűtlenül kezelték a rájuk bízottakat, harmadrészt semmiféle, makkoltatással kapcsolatos tapasztalattal nem rendelkeztek. Mindezek alapján Szilágyi Miklós azt a következtetést vonta le, hogy a Nagykunságban a makkoltatás nem lehetett általános gyakorlat. 220 A Kiskunság területéről ugyancsak kevés adat áll rendelkezésünkre. Nagy Czirok László azt említi, hogy itt nem volt szokásban a makkoltatás. 22 ' Tálasi István viszont azt írja, hogy a vadasszőrú bakonyi sertésfajta a dunán221 A kunságiak 18. századvégi beregi makkoltatását Szilágyi Miklós példamutatóan dolgozta fel: Szilágyi Miklós i. m. 112-128. 222 Kiss Lajos: i. m. (Régi Rétköz.) 205.; Kiss Lajos: i. m. (Nagyhalász.) 252. 223 Saját gyűjtésem. 224 Belényesy Márta: i. m. (Az állattartás . . .) 53-54. 225 Györffy István: i. m. (A régi pásztorélet.) 61. 226 Szilágyi Miklós: i. m. 108-128. 227 Nagy Czirok László: i. m. 195. 316