A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

ták disznaikat Köblérre (Ung m.) és környékére bükkmakkra (7. kép.) Űgy tartották, hogy a bükkmakkon jobban hízik a sertés, mint a tölgymakkon.

209 Bereg megye, különösen Munkács és Beregszász vidéke ugyancsak nagyhagyományú és jelentős központja az extenzív sertéshizlalásnak, a makkoltatásnak. A munkácsi makkos erdők és a hozzá kapcsolódó sertéstenyésztés vetekszik a bakonyi sertéstartás jelentőségével. A megye sík és dombos területeit hatalmas tölgyesek, a magasabb hegyeket bükkösök fedik. A 19. sz. első feléig az erdők fő jövedelmét a sertéstenyésztés és makkoltatás biztosítja.

210 A sertéstartásra alkalmas mocsári tölgyeseket már a 14-15. századi oklevelek is megemlítik.

211 Mátyás 1463 évi okmánya is említi a Munkács várától Galíciáig és a Sugópatakig húzódó hatalmas makkerdőt.

212 A 16. században igen nagy sertéstizedet szedtek itt. A munkácsi uradalom 16 kanászára egy főszámadó ügyelt, akit disznókirálynak is hívtak.

213 1616-ban Esterházy Miklós munkácsi udvarbírájának a következő rendelkezést adta: „Az makkos erdőket idején megjárassa . . . Látván termését az makknak az udvarbíró idején ösztövér disznókat szedessen, reáhajtassa és hizlaltassa és annakutána pénzen eladván az nyereséget az vételbeli summától megválassza . . . senkinek, se szolgarendnek, se dolgosaknak mi hirünk és engedelmünk nélkül, maga fizetése alatt disznaját az erdőre ne bocsássa tized nélkül... a disznónak teleltetésekre is idején makk szedessék az erdőn és vermekbe töltessék az előbbi szokás szerint, hogy igy se tavasz se korpa az gondviseletlenség az makkoló disznókra ne keljen."

214 A 17. században Galíciából is hajtottak a Kárpátok déli lejtőire is sertéseket makkolni,

215 de a nyáj után tizedet kellett fizetniük.

216 A munkácsi uradalom 1700 évi összeírása említi, hogy a Szarvas-bérc erdeje „tízezer disznóra való".

217 Borsóvá 1793. évi falutörvénye előírja a makkos erdőkre való gondos vigyázást. Az erdőben levő „Makkfát" senkinek sem szabad kivágni, sem épületfának, sem hordódongának, sem más célra. „Ha penigh Avast fognak Erdőikben, mikor Isten Makkot ad, valaki az Avasba hajt szántszándékkal addig mig a gondviselő Possessor az benn lévő Lakosoknak akarottyokbul meg nem szabadittya."

218 A 18. századvégi levéltári adatok mindenfelől összetóduló kondásokat és nagy erdőkárokat említenek.

219 A makkoltató sertéstartást Lehoczky Tivadar is több helyen említi Beregről írott megyei monográfiájában.

220 Munkács, Beregszász határába s általában Bereg megye területére nemcsak a Kárpátokon túlról hajtottak ősszel sertésnyájakat, hanem az Alföldről is. 1790-ben a Nagykunságból, Túrkevéről, Kisújszállásról, Kunhegyesről, Karcagról és Kunszentmártonból 10-12 000 sertést hajtottak fel makkra Lónya határába, a Tó-erdőbe és a Nagyerdőbe. Csak Túrkevéről kilenc nyájat említenek a korabeli források. Ezek között minden életkorú és nemű sertés megta209 Márkus Mihály 1941 évi gyűjtése EA. No. 403. 33. 210 Fényes Elek: i. m. III. 50-57. 211 Belényesy Márta: i. m. 53. 212 Kazal Zsigmond: i. m. 132-133. 213 Hankó Béla: i. m. 340. 214 Gaál László: i. m. 196. 215 Kazal Zsigmond: i. m. 172. 216 Gaál László: i. m. 197. 217 Takáts Sándor-. Rajzok a török világból. (Bp., 1915) II. 316. 218 Belényesy Márta: Beregi falutörvények a XVIII. század fordulójáról. Népr. Közi. Il/l2. (1957) 266-267. 219 Kososvári Sándor-Óvári Kelemen: Magyar jogtörténeti emlékek. (Bp., 1885-1904) II. 1. 492. 220 Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye monographiája. (Ungvár, 1884) II. 364. 315