A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

leírást közöl 1867-ben megjelent munkájában Hunfaluy János is. „Egy egészen sajátszerű erdőkezelés, mely csupán Magyarországban fordul elő és Gömörben is gyakoroltatik - a makkoltatás tölgyerdőkben. Találtatnak ugyanis az alább vidékeken tölgyesek, vén és igen vén, 100, sőt 200 éves fákkal, melyek 6, 8, 10 és több ölnyi távolságra vannak egymástól is terebélyes koronákkal bírnak . . . Efféle erdőknek fő haszna abban áll, hogy makkot és gubacsot hoznak, s hogy legelőül szolgálnak . . . Ámde a makk- és gubics eggyik másik efféle erdőben s némely esztendőkben igen nagy hasznot hajt, mely . . . gyakran nagyobb mint az, melyet a zárolt erdőkben a fatermelés nyújtana, főleg ha még a legelőből eredő haszon is számításba vétetik . . . Továbbá a közép- és előhegyekben lévő kiterjedt bikkesek is sok bikkmakkot szolgáltatnak, mely utóbbi azonban a tölgymakknak jóval megette áll, mivel nem oly sikeres a sertésekre nézve, és mivel a bikkesekben, kivált ha sűrűk vagy fiatal erdők., a sertésőrzés több nehézséggel jár. Jobb években, melyek nem oly ritkák, ezen erdőkben több ezer sertés hizlaltatik; oly években is midőn a makktermés kevésbé sikerül, azon erdőkben nagy mennyiségű sertés táplálkozik az őszi hónapokon át, sőt egy ideig télen is, ha nem kemény." „Makktermő években nagyszámú birka is tartatik, gyakran több hónapon át, a makkon részint az erdőben, részint az istállókban, mi kivált takarmányszűk években nagy előny."

173 Felsőnyárádon és Gömörszollősön századunk húszas évéig igen jelentős sertésmakkoltatás folyt. A sertéseket kinn tartották az erdőkben, s hetenként csak egyszer hajtották haza. Még az elmúlt években is, ha kevés kukorica terem, szednek makkot sertéshizlalásra. Gömörszollősön 1961-ben még gyűjtöttek makkot.

174 1961-ben a Gömörből Tiszafüredre leszármazott öreg juhász, Mihlik József mondotta el, hogy a századfordufó táján mindenki a saját erdejében makkoltathatott, vagy bérelt területre hajthatta sertéseit. Igen jelentős volt elsősorban az erdővel rendelkező földesurak körében. Ismeretes volt azokban a községekben is, amelyeknek volt saját erdőségük. Az olyan falvak lakói, akik nem rendelkeztek erdőterülettel, azok vagy nem makkoltattak, vagy béreltek makkos erdőt, esetleg lopva behajtották mások erdejébe, illetőleg szedték a makkot, s otthon etették fel az állatokkal. Az ősszel és tél elején erdőben legelésző sertések részére építményt nem emeltek, csak a pásztoroknak volt kunyhójuk. A községi nyájakat közösen fogadott makkoskondás felügyeletére bízták. A falvak közös nyájaikat rendszerint a falu közelében elterülő erdőikben legeltették, de a nagyobb birtokkal, saját erdőséggel rendelkezők távolabbfekvő erdőségeikbe is elhajtották. A falvak lakói csak akkor hajtották el meszszebbre, ha ott béreltek erdőt. A sertésmakkoltatás, illetőleg a szedett makkal való takarmányozás Gömör megye szinte minden községében szokásban volt.

175 A Bükk-hegység vidékéről is vannak adataink sertésmakkoltatásra. 1471ben Mátyás szabad makkoltatást engedélyezett a pálosoknak a diósgyőri vár erdőiben.

176 Kondón a 19. sz. közepén „az erdő sok makkot teremvén, a lakosok a sertéstartást szorgalmasan űzik s sok sertést hizlalnak."

177 Diósgyőrben a múlt század végéig makkoltattak, Kisgyőrben viszont még az 1950-es években 173 Huníalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása. (Pest, 1867) 239-240, 251-252. 174 Szabadfalvi József: i. m. 137. 175 Saját gyűjtésem. 176 Rupp Jákob: Magyarország helyrajzi története. (Bp., 1872) II. 55. 177 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. (Pest, 1851) II. 245. 309