A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

tyás, Notitia Hungáriáé novae historico-geographica с könyvében a bakonyi sertéstenyésztést a következőképpen jellemzi: Világos szőrű sertéseket nagy tömegben tenyésztenek, ezeket téli hónapokban gyűjtött makkon, illetőleg erdőkben hizlalták. „Mégis legértékesebb adottsága a Bakonynak, hogy olyan tömegben termeli a makkot, hogy a sertések számláihatatlan csordáit tudja táplálni. Ugyanis majdnem csupa tölgyfélék alkotják és közöttük olyan hatalmas fák is akadnak, melyek törzsének kerülete 6-7, sőt több rőfnyi is lehet." Majd hátrább: „Kóborló disznók egész csordáival találkozhatsz, melyek télen, úgy mint nyáron künn tartózkodnak és ott térnek nyugovóra, ahol az éjszaka meglepte vagy ahol a takarmány, nevezetesen a makk bősége visszatartotta őket."

116 Windisch К. G. 1780-ban megjelent munkájában a Bakony sertéstartásáról hasonlóképpen nyilatkozik: „In demselben werden auch erstaunliche Herden von Schweinen mit den häufigen Eicheln gemästet und hernach grösstentheils ausserhalb Landes getrieben."

117 Beudant francia geológus, aki 1818-ban utazta be Magyarországot, így ír: „A Kisbér környéki Bakony csererdőkkel van borítva, amelyekben ezrével makkoltatják a félvad disznókat. Ezek az állatok Magyarországon általában ugyan kis termetűek; sokkal élénkebbek mint francia rokonaik s egész viselkedésükben bizonyos vadság van. Szőrük rőt színű, egész testükön göndör s oldalukon tüskésen kimered. Különös ellenszenvvel viseltetnek a kutyák iránt. Ezeket üldözik és fölfalják"

118 A bakonyi makkoltató, erdei sertéstartás több más utazót és írót is megihletett.

119 A Bakonyban folytatott extenzív pásztorkodást elsősorban Tálasi István 1939-ben megjelent tanulmányából ismerjük. A 18-19. századi levéltári adatok alapján igen jó adatokat közöl a makkoltató sertéstartásról is. Amikor makk termett, elsősorban a Bakony községeiből, hagyták kint télire is a nyáron egyébként is erdőben legelő sertésnyájakat,- de megesett, hogy távolabbi területekről hajtott nyájaknak is adtak bérbe makkos erdőket. Jó makktermés azonban csak „hét esztendőnként" volt. A sertések erdei teleltetése azonban más években is szokásos volt. Az erdő - amikor nem volt erősen felfagyva a föld - mindig nyújtott táplálékot. Megették az elszáradt avart, kitúrták a gyökereket s az apró rágcsáló állatokat is. A makkfélék közül a legjobb a hükkmakk, ettől hízik meg a legjobban a disznó. A Bakony erdőségeiben azonban volt tölgy és csertölgy is. „Ha a makk megfogta az erdőt, a ridegdisznó kint telelt, s a hó alól is kikaparta. Mikor jóllakott vele, eltelt, kifeküdt a hóra, be se ment az akolba. Télen a disznó makkal és hideg vízzel élt a makkos disznó szerette is a latyakot, kívánta a vizet, száraz

1 időben sem tudott megjavulni. Jó esztendőkben, mire a hó leesett, rendszerint ki is hízott." A kinn telelő sertések a vadkanokkal is barátságot kötöttek, sőt kereszteződtek is vele.

120 Vajkai Aurél szerint a 19. században több uradalom „szelídített vaddisznókondát tartott".

121 A bakonyi makkoltatás nagy jelentőségére utal egyrészt az, hogy a 19. sz. első harmadában néha 150 000 sertést is teleltettek makkon. Másrészt pell 6 Bél Mátyás in: Lukács Károly: A Balatonvidék földrajza kétszáz év előtt. (Tihany, 1943) 238-239, 267, 272. 117 Windisch, Karl Gottlieb: Geographia des Königreichs Ungarn. (Pressburg, 1780); Tálasi István-, i. m. (A bakonyi pásztorkodás.) 18. 118 В.: Régi följegyzésekből. Népr. Ért. XVIII (1926) 35-36. 119 Ü. Nagy Júlia: Régi utazások Magyarországon. Népünk és Nyelvünk I (1929) 121122.; Eötvös Károly: A Bakony. (Bp., 1909) 111. kk. 120 Tálasi István: i. m. 14-15. 121 Vajkai Aurél: Szelídített vaddisznókonda a Bakonyban. Veszprémi Szle. 1958. 1. sz. 81-82. 303