A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Természettudomány - Fintha István–Aradi Csaba: A debreceni Nagyerdő madárvilága
mindössze 59 fészkelő fajt sikerült regisztrálnunk. Ma már nem található meg a régebben közönségesebbnek tartott vörösfejű gébics (31, 35, 45, 46, 47), vöröskánya (35), s kipusztult a törpesas, a békászó sas (35) és a holló is. Személyes közlések bizonyítják, hogy körülbelül három évtizede jutott hasonló sorsra az utolsó pár héja is. Ezekkel szemben több, főleg déli irányból érkező faj telepedett meg a Nagyerdőn, annak a nagy terjeszkedési folyamatnak eredményeként, mely az utolsó két-három évtizedben játszódott le, illetőleg tart ma is. Ennek során több, úgynevezett kultúra-követő madár jutott el hozzánk (csicsörke, balkáni gerle, balkáni fakopáncs, kis héja). (1, 38, 43, 54, 57, 76, 77) A Nagyerdő szempontjából az első három faj fészkelése is jelentős, különösen fontos azonban a kis héja, melynek első hazai költését éppen itt sikerült bizonyítanunk (1). Ez a madár is a könnyen urbanizálódó fajok közé sorolható, hisz tőlünk délre gyümölcsösök fészkelője, nálunk pedig az erdőnek a városhoz legközelebb eső részeiben is rendszeresen költött, a nagyfokú zavartság ellenére is. A továbbiakban választ kell keresnünk arra, hogy a faj szám csökkenése mivel is magyarázható. Az avifauna változása sokáig párhuzamosan haladt az erdő egész arculatának, állományösszetételének változásaival. E fejlődés azonban a viszonyok aránylagos állandósulása után is eredeti irányában haladt, s közvetve még a legvédettebb területeken is megmutatkozott. Igen sok példát hozhatunk fel erre. Évtizedes megfigyeléseink alapján szembetűnő néhány, régebben gyakori faj kipusztulása, ill. jelentős ritkulása annak ellenére, hogy azóta az ezek fészkelésére alkalmas terület szinte nem is változott. így például a kabasólyom, az öreg tölgyesek jellegzetes lakója teljesen eltűnt. 1968-69-ből nincs adat költéséről, noha 1961-ben 5, 1962-ben 5, 1963-ban 6, 1964-ben 5 fészke volt a Nagyerdőn. Hasonló adatok állnak rendelkezésünkre a barna kányára vonatkozóan is. 1957-ben 6 pár fészkelt, de 1967-től nincs költési adata. Más példákat is sorolhatnánk, hisz nagyon megritkult a vörös vércse, dolmányos varjú, gerle száma is. E folyamatnak lényege könnyen érthetővé válik a kultúrhatásoknak erősen kitett erdőszélek és a kevésbé zavart területek madárösszetételének öszszehasonlító vizsgálata kapcsán. A jelenségsorozat utolsó fázisát pedig jól mutatja néhány park-jellegű rész (Nagyerdő-park, Klinikatelep) megváltozott arculata. A vizsgálatok eredményeképp a következő törvényszerűségeket tártuk fel. Az erdő zavartsága egyre fokozódik (kirándulók, erdőgazdasági munkák stb.). Az egész terület erős kultúrtevékenységnek van kitéve. Ennek következtében a gyenge alkalmazkodóképességű fajok hátrányos helyzetbe kerülnek, kiszorulnak, vagy számuk erősen megcsappan. Ugyanakkor a terület elnéptelenedése nem következik be, mert az ember közelségét jobban el viselő, „kultúra-követő" speciesek robbanásszerűen elszaporodnak, s betöltik az élőhelynek eddig - táplálék, vagy fészkelési konkurrencia miatt - elfoglalt részét. így tehát tanúi vagyunk egy viszonylagos homogenizálódási folyamatnak, melynek során a jól urbanizálódó fajok igen nagy egyedszámban nyernek teret (fekete rigó, énekes rigó). Az alkalmazkodni nem tudó fajok jelenléte vagy hiánya pedig jól indikálja egy erdőrész zavartsági fokát. 14