A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

magatartásában ez év alatt olyan változások mentek végbe, amelyeket sorsdöntőknek nevezhetünk. A cívis-városba visszatérő ifjú ugyanis egy eszményeiből kiábrándult, mindenben csalódott, elkeseredett, szinte beteg lelkű ember képét mutatja megnyilatkozásaiban. Maga beszél később azokról az eszmékről, melyeket ,,jó szülők és derék tanárok" „szurdaltak" a szívébe, de mint írja 1900-ban: már „Minden szúrás behegedt. Nem édes-fájdalmas érzés ez már egyik sem, csak emlék. . ."

46 Ekkor azonban még friss sebként sajog a „szurdalások" üresen maradt helye, s az 1898/99. év legtöbb írása, elsősorban a prózaiak, erről a fájdalomról panaszkodik. E sötét, elkeseredett hangok megszólalásában nyilván szerepet játszhatott az is, hogy a rendkívül fogékony ifjú költő közben megismerkedett a „modern" magyar és némileg a külföldi irodalommal is, Vajda után Reviczkyvel, s ekkortájt olvassa Byront, Puskint, Zolát, Dosztojevszkijt s Ibsent.

47 Mindez azonban még nem elég a jelenségek megmagyarázásához, mert itt nem csinált pesszimizmusról, szenvelgésről, festett sebek mutogatásáról van szó, hanem valódi megrendülésről, lelki kataklizmáról, aminek egész életre szóló nyoma maradt. A tünetekben a törvényszéki, majd ügyvédi írnok „élettapasztalatai" mellett nyilván szerepe volt a Zsóka-élménynek, az első csalódásnak is. A kezdeti nyomok ugyan Reviczkyhez vezetnek, de a róla szóló írás is inkább ürügynek, alkalomnak látszik ahhoz, hogy a fiatal író magáról, a maga fájdalmáról vallhasson. 1898. július 24-én Nyári estén címmel Adynak tárcája jelent meg a zilahi Szilágyban Reviczky Gyuláról. A rajongó áhítattal megírt sorok közt ilyen mondatok bukkannak fel: „Hiába minden, minden csak hangulat, a szív a teremtő, az álom az élet s az elmúlás az élet célja!..." S kissé odább: „Az olyan szív, mint a tied volt, nem talál egy meleg, hozzá hasonló társat. Igazad volt, igazad van. A te szíved s az én szívem is örökös árvaságra van teremtve — de örökös, fájó büszkeségre is."

48 Legelső debreceni cikke, a Levél, mintha még határozottabban utalna a Zsóka-élményre. Egy ifjú búcsúzik ebben az írásban szerelmétől, s magát „eszményekből kivedlett, korán vénült," „beteges, borongós, bús" kedély világú embernek mondja.

49 Ezek után jön a Betegen с írás a DFL-ban.

50 Megrázóbb vallomás ez minden előbbinél, s talán ez tár fel legtöbbet a megrendülés okaiból is. „Szeretném valakinek elmondani, szeretném sírva bevallani, hogy én nyomorult, beteg ember vagyok" — „beteg az én szívem, beteg az én lelkem" — kiáltja vagy ötször, s felidézi vízióit: Látja a kenyérharc durvaságát, az ártatlanság keresztre feszítését, a női tisztaság beszennyeződését, a költő meggyalázását, s Justitiát, kinek „fülét megvesztegeti az arany csengése..." Ezek miatt „nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem" — zárja le gyónását. S ez után jön a Dies doloris,

51 amelyben ilyen megállapításokat találunk: „a gondolkozó emberek pedig a legszerencsétlenebb páriák," mert a világot a maguk képére átformálni akaró zseniális Don Quijoték igyekezete megbukik az öntudatlan tömegek mozdíthatatlanságán.

52 Bóka „az idealizmusában megzavart ember általános problémáit" látja ezekben a megnyilvánulásokban. Az ifjú Ady azonban alaposan megszenvedi ezeket a problémákat. 46 Dyb: Hétről-hétre. Szabadság (Nagyvárad), 1900. jún. 3. Idézve: Dóczy—Földessy: Ady-Múzeum II. (Athenaeum, Bp. é. n.) 89. 47 Ady ekkori olvasmányairól 1. Varga Józsefi, m. 50—56. 48 AEI 50. 49 Debreczeni Reggeli Újság, 1898. szept. 21. AEÖPM I. 50 XLI. 1. 13—14. 1. (1898. okt. 31.) AEÖPM. 51 Debreczen, 1898. dec. 24. AEÖPM I. 56—58. 52 Hasonló szellemben üzen 1898. január 18-án a Debreczeni Hírlapban „Kiváncsi"-nak: ,,a hozzám hasonló emberek nem illenek ebbe a világba, és a végzet azt mérte rájuk, hogy agyrémekért küzdjenek és haljanak meg". 546