A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sápi Lajos: Faragott kapuk Debrecenben

kerítéspallók megbomlását akadályozta meg, hanem az oszlopok egymástól való eltávolodását és ezzel a kerítésdeszkák kihullását is meggátolta. A többnyire tölgyfából készült oszlop földbe kerülő részét a lehántolt fahéjból és forgácsból készített szabadtűzön megszenesítették, hogy a korhadásnak jobban ellenálljon. A föld feletti farészeket olajjal, kátránnyal kenték be, az időjárásnak, esőnek a pusztítása ellen, a korhadás megelőzése céljából. Szokás volt a seréngerenda koporsódeszkával való lefedése az eső hatékonyabb távoltartására. Az oszlopok vályataiba helyezett kerítés deszkákat nem horonnyal, hanem csak egyszerű lapos illesztéssel helyezték egymásra, s ezért mikor a levegőn száradtak, vetemedtek, átláthatókká váltak. Ezt a kerítés formát használták telekelválasztóknak is. Az oszlopokon alkalmazott kisebb éltompításon és a később elhelyezett gyámokon készített lezáró faragáson kívül más díszítést általában nem alkalmaztak. Az igényesebb kerítésnél mind az oszlopot, mind a kerítés pallókat meggyalulták. Néhány évtizeddel ezelőtt a város területén ezt a kerítésformát még igen gyakran meg lehetett találni. A kerítésben elhelyezett kaput és kisajtót a kerítés kiképzésétől eltérően mindig jobban megmunkálták. A kapuoszlopokat nagyobb keresztmetszetű, magasabb gerendákból alakították ki és rendszerint felül süvegfával látták el, ez rögzítette a két oszlopot behajlás ellen, amit a felfüggesztett kapuszárnyak húzása idézett elő. A gyalogbejáró ajtó felett elhelyezett gerendát, — melyet majdnem kivétel nélkül mindig díszítéssel felírással láttak el, — szemöldök gerendának, vagy a szokásos formája miatt járomfának nevezték el. Ugyanis 4. kép. Lorántffy u. 8. sz. 379