A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Bakó Endre: Egy fejezet Oláh Gábor életéből

szerephez" nem vásott a fogam. Azután valaki azt tanácsolta: adjam be az államhoz a kérvényemet, neveztessem ki magamat tanárnak. Ez valami. Folyamodtam a debr. áll. reáliskolába, s 1913. október havában alkalmaztak. Volt hát kenyér. Évi 1600 koronával kezdtem újra az életemet, mint tíz évvel ezelőtt. Szent Isten, milyet haladtam! —" A debreceni újságok még azon a napon adták a tudósítást, amikor Oláh Gábor megkapta kinevezését, örömmel nyugtázták, hogy immár illendő állása és tisztességes kenyere van. Az iskola rendkívül képzett munkatársat nyer vele.

20 Mint érdekességet említem, hogy Oláh Gábor állás ügyének elintézésében Beöthy Zsolt is közbejárt. Erről tanúskodik Oláh Gáborhoz intézett levele, amelyben megírja, hogy az ügy 1913. október 7-én kedvezően elintéződött.

21 A következő évben Oláh Gábor már mint a reáliskola tanára adta ki Szegény magyarok című regényét, „amit a kritika úgy el döngetett, hogy a kiadónak feje is zúgott bele." Egy azonban bizonyos, jegyzi meg a költő naplójában „az egész Debrecen nevetett, kacagott, röhögött regényemnek egy alakján Feri bácsin; akiről mindenki tudta, hogy Ferenczy Gyula úr lappang alatta. Ez volt az első s talán a legutolsó bosszúállásom."

22 A költő tehát látszólag belenyugodott sorsába, s az ügyről egy darabig nem esett szó. Annál váratlanabb, hogy egy kis idő múlva különös mendemonda kelt szárnyra. A költőt háta mögött, nem nyilvánosan, azzal vádolják, hogy Csokonaikéziratot lopott a könyvtárból s ez lenne igazi oka elbocsátásának. A vádat azok terjesztették, akik felelősek voltak sorsáért. A rágalmazás célja világos: Oláh Gábor bemocskolásával akarták magukat tisztára mosni a közvélemény előtt. Oláh Gábort mélyen lesújtotta ez a méltatlan eljárás. Verses önéletrajza ekképpen beszél erről: „Egyszer csak jön a hír, de lopva, Hogy kitett a Kollégium. Még nem veri botrány nagy dobja, Én is takargatom hiún. Nagy megaláztatásomat A hármas Tátra-csúcs alatt. Kicsapták hát, mert föl se mondtak, Minek nagy hűhó egy bolondnak ? Kicsaptak, mint Csokonait. Ha nem kellek, Isten neki. Sovány kedvem ez nem szegi. — Csak később, mérges gáz, szivárog, El torkomig, mit úr-betyárok Hazug tüdője hinteget Rám forgatott hátak megett: Hogy loptam volna. . . mert kiloptam Csokonai kéziratát S mit tettem vele nagy titokban — Csak a szent Isten tudja.

23 A vers következő soraiban részletesen elmondja a vádat, egyben a kézirat sorsát is. Ennek a lényege amit a már súlyos beteg, neuraszténiás költő halála előtt néhány hónappal tollbamondott végrendelkezéséből idézek, a következő: 632