A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)
É. Kiss Sándor:Hajdúhadház helynevei I.
A regálés korcsmák felügyeletét a 17. 18. században a borbírák látták el, a 19. század elejétől az ezzel megbízott tanácsnokok. A csapszékek a maguk jellegzetes berendezésével jelentős intézmények voltak. Egyrészt az útonjárók szükségleteit elégítették ki, másrészt a lakosság szórakozási igényeit. Akkor még csak a korcsmák jöhettek számításba mint szórakoztató intézmények. Nemcsak a legények és házasemberek, a leányok és asszonyok is el-eljárogattak a csapszékekbe. A fiatalok táncoltak, 7 az asszonyok a férfiakkal sort ittak. Gyulai Sára nyíltan megvallja: „A csapszékben Varga Andrásnéval s másokkal ittam, ötvenen is voltak ottan." A szigorúbb erkölcsű fehércselédek, a jó hírükre vigyázók nem korcsmáztak. Az egykori jegyzőkönyvek sok részegeskedésről, duhajkodásról, verekedésről adnak hírt. Bizonyára megvolt az alapja, hogy a tanács „fejes botnak és más halált hozó fegyvernek'''' a hordozását már 1772-ben megtiltotta. 9 Egy 1807. évi vallomásból kitűnik, hogy a legénységhez a kor erkölcsi felfogása szerint hozzá tartozott a verekedés. 10 A malmok legalább olyan jeles intézmények voltak, mint a korcsmák és csapszékek. Az állati erővel működtetett szárazmalmok, csekély teljesítőképességűek voltak, és sok kellett belőlük, hogy a lakosság őrleményszükségletét kielégítsék. A szárazmalmok a századforduló táján szűntek meg. Kiszorította őket a gőzmalom. Már a hatvanas években a város egyik malombérlője azért kéri árendája csökkentését, mert az új téglási gőzmalom létrejötte folytán jövedelme megcsappant. Élnek még számosan olyan öregek, akik gyermekkorukban hajtották a malom járgányába fogott lovat. A szárazmalmokból egy sem maradt fenn. Az anyagi kultúra értékei iránt érzéketlen városi vezetőket kell hibáztatnunk, hogy a sok közül egyet sem mentettek meg. A szárazmalmokban nemcsak őröltek. Azokban az időkben ők töltötték be, főként a meglett férfiak és öregek számára a klub, a kaszinó, a kör szerepét. Őszi és téli estékben nagyapáink, szépapáink egy-egy hónalj szalmával elballagtak a malomba, és a malomház szabad tűzhelyén tüzelve beszélgettek az időjárásról, gazdálkodásról, politikáról, katonakoruk emlékeiről és sok minden másról. Egy-egy kiadós tanyázás alkalmával a füst megfogta, a pernye pedig valósággal belepte őket. Az egykori regálés szárazmalmok szombati bevétele, a sabbatale 11 ott szerepel az egykori tanítói díjlevelekben mint a tanító fizetésének egyik része. A vízben szegény Alföldön a jóvizű közkutak, ahogyan régebben mondották: közönséges kutak nagy szerepet játszottak a városok, így Hadház életében is. Az udvarokon ásott kutakban rosszvíz volt, így minden családban mindennapos feladat volt „kútra menni". A jóvizet adó kút jókút, a rosszvizü 12 kút rosszkút. A kutaknál éppen úgy összejöttek az emberek, mint a csapszékekben vagy malomházakban. Itt főként a fiatalok találkoztak. Többnyire a felserdült lányok jártak a kútra, a fiúk pedig a kútnál vagy a kúthoz vezető úton várták őket. A kútramenés rendszerint együtt járt kiadós beszélgetésekkel. Alkalom volt ez az udvarlásra és széptevésre. A közkutak a hatvanas esztendőkig ásott, téglázott gémes vagy kerekes kutak voltak, a szivattyús vagy ahogy akkor mondották, szivárványos kutak csak azután kezdtek elterjedni. A földrajzi nevek fogalomkörébe tartoznak még a közigazgatási hatósági és iskolaépületek, társadalmi szervezetek, szövetkezetek, intézmények otthonai és 32 Déri Múzeum Évkönyve 497
