A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

gyobb cserjék, fák kiirtásánál, gyökereik kiszedésénél keletkezett gödröt nagy gonddal feltöltik, ledöngölik, hengerelik, mert nem szeretnék, ha „süllyedne". Ezt az építkezés előtti talaj egy engetést, „feltisztálást" kétszer végzik el. Szeretik kivárni, hogy a talajt az első tisztállás után megöntözze egy jó eső. Ha van idő rá, ha nem sürgeti az építkezést különösebben semmi úgy is szokják ezt a kétszeri feltisztállást időben elosztani, hogy kora ősszel elvégzik az egyiket. Az őszi esők, a téli hó, aztán az olvadás és a tavaszi esők „lehiggasztják" a földet és a második feltisztállásra a tavasz végén, az építkezés megkezdése előtt kerül sor. Az udvarok első építménye szinte kizárólagosan a kút. Csak olyan helyeken nem építenek és építettek kutat, ahol az utcai közkutak valamelyike közvetlen közelben, a „az udvar szájában" van. A kutat azért készítik el először, mert az építkezéshez víz kell és kút hiányában hordani kellene, ami nemcsak kényelmetlen, hanem el is húzza az időt. De a kút legelőszöri, esetenként még a második feltisztálás előtti, megépítésének van egy másik haszna is. A kútból kikerült földdel feltöltik az udvar rászoruló részeit, tehát nem kell a földet messziről hordaniuk. Azonkívül, ha feltölteni való terület nincsen, a kút földjét felhasználják az építkezésnél. Ahhoz, hogy a kutat ásni kezdjék tudni kell azt, hogy hol lesz a ház, hol fognak állni a melléképületek. Azt viszont, hogy a ház hova épüljön a portán, sőt mintegy 80 éve még azt is, hogy milyen épüljön, épülhet, a hatóság szabja meg. A hajdúvárosok szabályrendeletei már 1863-ban, régebbi törvényes gyakorlatként ismerve, a kerületi mérnök kötelességévé tették, hogy ,,senki épületeket a sinórmértékhez alkalmazkodás nélkül nem tehet, s igy minden egyes esetekben mérnökileg lesz szükség az épületek helyét meghatározni. Hogy ezt tisztán a mérnök teljesíthesse, minden évben köteles a mérnök tavasszal a városokat feljárni, megjelenését a lakosságnak tudomására juttatni, s a nála jelentkező épiteni akarókat följegyezvén, azoknak épülethelyeit a megállapított szabályozási tervhez képest, a szépitő bizottmánnyal egyetértőleg meghatározni, s őket a lehető szilárd és csinos építkezésre figyelmeztetni".

18 A későbbiek során az előírások megsokasodtak, az építkezéseket több és több feltételhez kötötték. 1912 óta pedig minden építkezésről előre benyújtott tervrajzot is kérnek a hatóságok. Meg kell jegyeznünk, hogy a hatósági beavatkozás egészen a felszabadulásig elég laza, könnyű és kis követelményeket támasztó volt. A követelmények végrehajtását sem igen ellenőrizték, tehát a kapott utasításokat csak kis mértékben tartatták be. Egyetlen kivétel volt s ez az építendő ház helyének a kijelölése volt. A közigazgatás arra törekedett, hogy a házak úgy épüljenek, hogy szép egyenes vagy jól hajló utcasorok képződhessenek, hogy a zugok ne szaporodjanak, sőt lehetőség szerint fogyjanak. A város belsejében előmozdították a zártsorúság fejlődését is, elég csekély eredménnyel. Böszörményben jóhírű kútásók éltek. A valamirevaló kutakat ők, a szakemberek építették. A szegénység azonban maga csinálta s az ilyenek neve,,rossz kis kút" volt, jelezve azt, hogy élettartama 10—15 év csupán. Ezek a kezdetleges kutak béleletlenek voltak, régen legfeljebb deszkázott, esetleg nádazott oldalúak. Készítőik nagy átmérőjű kutaknak kénytelenültek őket készíteni, mert különben a szűk hely miatt nem tudtak lehatolni a kívánt mélységig. Ugyanis az ilyen kutak ásásához semmiféle különösebb szerszámot, felszerelést sem használtak. Ásóval estek neki és addig ásták, mélyítették a földre kirajzolt kört, amíg a vizet el nem érték. Amikor már olyan mélyen ástak, hogy a kiásott földet nem tudták kidobálni, vödrözték, azaz, a kiásott földet a kút aljára leengedett vödörbe rakták és felhúzták. Az ilyen „szegény készületű kutakat nem mélyre ásták, már az „első víznél megálltak és csak kivájták, öblösítették az alját, hogy legyen helye hova folyni, szivárogni a víznek. Ezekben a sekély kutakban a kiváj ás, öblösítés eléggé veszélyes munka volt, mert gyakran beomlott a kút oldala, amikor alóla kivájták a földet. A szegény készületű kutakat felül egyszerűen,,felkávázták", azaz négy, a kút szája körül földbe vert, egyforma magasságúra hagyott cölöpre a négy oldalon deszkákat szögeztek, a cölöpök tetejére pedig egyegy lappal felfelé fordított deszkát, kávát tettek. Ezek a kutak annyira szegényesek voltak, hogy kútágasok, gémek sem készültek hozzájuk, hanem csak kötettel húzták belőlük korsóval vagy „vederrel" a vizet. Az ilyeténképpen elkészült kutakból egy napi állás után kihúzták a vizet, „kimerték"; a következő,,eresztés" aztán már tisztább, használhatóbb volt. Azért még ezt a„második vizet" sem igen használták, leginkább sárcsinálásra, vályogvetésre, faltöméshez nedvesítéshez használták, merték. Amikor kitisztult is csak állatitatásra, mosásra, mosogatásra használták a vizét, az ivó- és főzővizet a „jó kutakból" hordták, illetve hordják még ma is, ahol ilyen kutak vannak. Ha jó kút, azaz jó vizű kút nincsen a közelben, ha nagy fáradsággal, törődéssel kell a jó 376