A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Dankó Imre: Hajdúböszörmény népi építkezése

vizet hozni, akkor erre a rosszra is ráfanyalognak. Szerencsére ezeknek a kutaknak a száma állandóan fogy és a jó kutak száma egyre nő. Annyira, hogy napjainkban a vízkérdés már megoldottnak vehető Hajdúböszörményben. A szegény készületű kutak vége az lett, hogy egy-egy nagyobb eső, tavaszi olvadás hatására beomlott az oldaluk. Megjavítani nem igen lehetett őket, legfeljebb továbbfejleszteni. A beomlott oldalhoz hasonlóan beomlasztották a kút többi oldalát is és ásni kezdtek a mélyebb, jobb minőségű vizet tartalmazó rétegekig. Az így készített, ,mély kutak" oldalait már kibélelték, ezek voltak a,,béllett kutak". Legelterjedtebb volt a téglabéllet, ami úgy készült, hogy a kívánt mélység elérése után beállították a „koronát", egy keményfából durván ácsolt, de erősen összecsapolt alkotmányt, aminek a tetején széles, vastag perem húzódott. Erre a széles peremre kezdték aztán felfalazni a téglabélletet. Ahogy emelkedtek a béléssel, úgy töltötték fel kívülről a kút gödrét. Töltés közben a bélést jól körül-körüldöngölték. Az effajta bélletes kutakat már legtöbbször kútásók készítették. A földkiemelésére hosszú, széles talpakon álló forgókaros szerkezetet használtak két „ládával", azaz nagyméretű vödörrel. A szerkezetet állandóan hajtották, az egyik vödör lent volt, a másik pedig fent. Amíg az egyik jött fölfelé, fent kivették, kiürítették, addig a lentlevőt megtöltötte a kútásó. A béllet tégláit sárral illesztették össze, újabban meszes, homokkal készült maltert is használtak. De az is előfordult, hogy semmiféle ragasztóanyag sem kellett hozzá, hanem az „egyik tégla tartotta a másikat". Amikor a századfordulóra kialakultak és virágoztak a böszörményi téglagyáraik, külön kúttéglákat is készítettek. Ezek az enyhén hajló, íves téglák igen alkalmasak voltak bélletkészítésre. Szép sima falat képeztek, jól lehetett őket egymáshoz illeszteni. Hátrányuk az volt, hogy csak malterrel lehetett jól egymáshoz kötni őket. A malter pedig még a századfordulón ritka volt Böszörményben. Sok szegény készületű kutat eleve azzal az elhatározással készítettek, hogy bedőlésük, elromlásuk után bélletes kútként átépítik. A szegény készületű kutak káváinál kívül kissé feltöltötték a földet, a bélletes kutaknál pedig valamivel a föld színe fölé emelték a téglabélletet. Legfelső sorként elterjedt volt rendes téglát használni, élire rakottan. A kávát aztán erre a kiemelkedő bélletre állították és a bélletet úgy töltötték fel kívülről, hogy a káva aljából is egy kevés a töltés alá kerüljön. Ezzel az esővíznek a kútba való becsorgását, folyását igyekeztek meggátolni. A bélletes kutak mellé az első világháborúig általában gémszerkezet járult. A két világháború között a gémeskutak száma erősen megcsappant. Az új kutakat csak elenyésző csekély számban készítették gémmel, a régebbiek közül is sokat átépítettek forgókaros szerkezetűvé. A forgókaros kutakat Böszörményben „kerekes kutaknak" nevezik. Sok kerekes kút fölé, a hengert tartó oszlopok végére szerelten, nyeregtetőt is alkalmaztak cserép vagy bádogfedéssel. Az első világháború idejétől kezdődően egyre nagyobb erővel terjed Böszörményben is a cementgyűrűs béllet. A két háború között a cementgyűrűs bélletű kutak többségére is fa kávát állítottak. Az újabbaknál azonban már a káva is egy-egy cementgyűrű. Elkorhadás, összetörés esetén a régebbi fakávákat is cementgyűrűs kávákra cserélik ki. Különösen a város belsejében, a „városi udvarokban", a legjobb módú házaknál „csőkutakat" is találunk már régóta. Ezek egy része rendes ásott, béllett kútból akként alakult át csőkúttá, hogy a kávát eltávolították, a kút száját erős keményfa vagy cementlap fedővel elzárták és csövet engedtek az aknába, le a vízbe, aminek a végére, az aknafödő tetejére, szívó-nyomós kútszerkezetet szereltek. Fúrt csőkút is akadt, de ezek mind újabb keletűek. Már a felszabadulás előtt több nagygazda házban házi, tartályos vízvezeték is készült. Ezeknek az alapja egy-egy csőkút volt, amelyből pumpálással hajtották föl a vizet a padláson levő tartályba, ahonnan aztán csöveken a kívánt helyekre folyt. Ezeket az utóbbi kútfajtákat, a házi vízvezetékeket szakemberek, iparosok készítették, tartották rendben. Visszatérve a beépítésre váró puszta udvarra, arról kell szólnom, hogy a házak a legutóbbi időkig kétféle anyagból készültek városunkban: helybeli udvarbeli vagy hordott anyagból. Természetes, hogy régen is és napjainkban is a hordott anyagból való építkezés a több. A helybeli anyag csak a legrégibb technikákkal, régen épített házaknál, illetve néhány napjainkban és a közelmúltban épített házaknál, illetve néhány napjainkban és a közelmúltban épített kültelki, szegény, kezdetleges ház építésénél számottevő. Ezek a régi technikák a fecskerakásos, a paticsfalas, a vert- és a vályogfalas építkezés. Közülük a vályogfalas nem tartozik már ide, mert Böszörményben is régtől fogva kialakultak a vályogvetők, ahol a vályogot készítették és ahonnan az építkezés kívánt színhelyére szállították. 377