A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Patay Pál: Az Érmelléki Tractus harangjai 1825 körül

harangöntő ipar nem létezett. Harangöntő mesterek a Felvidéken és Erdélyben dolgoztak, csakis onnan szerezhettek be az érmellékiek harangot. Mindenesetre feltűnő, hogy nem a közelebb fekvő Erdélybe mentek harangért. Az eperjesi Wierd György egyébként is jóhírű mester lehetett. Harangjai az Alföld északkeleti részén igen kedveltek lettek, sőt munkái még az Alföld közepére, Szolnok és Csongrád megyékbe is eljutottak. Északkelet-Magyarországon még napjainkban is jónehány Wierd-féle harang létezik s azok kétségtelenül jó és szép mesterművek. Wierd György (1628—1657 közötti években működött) és utóda, Ulrich György (harangjait 1657—1677 közötti évekből ismerjük) jó hírneve idézte bizonyára azt elő, hogy az Ermellék bekapcsolódott az eperjesi harangöntő műhely kereskedelmi érdekkörébe és némiképp abban maradt még a XVIII. század első felében is. Ez lehet magyarázata annak, hogy még 1741-ben is az eperjesi Leckerer Sebestyéntől szereztek be a szalacsiak harangot. A XVIII. század folyamán, amikor a török hódoltság alól felszabadult városokban újra lüktetni kezdett az élet és a kézműipar, a püspöki székhelyül szolgálókban előbb-utóbb általában megtelepült egy-egy harangöntő mester. Egerben is létesült harangöntő műhely. Eger lényegesen közelebb fekszik az Ermellékhez, mint Eperjes; Almosdtól alig 140 km-re van, míg utóbbi vagy 200 km-re. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy az álmosdiak 1743-ban az egri Lampert Antaltól vettek harangot. Az Ermellék természetes ipari és kereskedelmi központja Nagyvárad volt. A XVIII. század első felében már itt is működött egy harangöntő mester: Lang Márton.

23 Tőle azonban nem találunk harangot az összeírásban. A század közepéről viszont egy másik nagyváradi mesternek több harangja is szerepel: Szegedi György (1746 Bihardiószeg, 1748 Asszonyvására, 1749 Erköbölkút, 1750 Erköbölkút, 1752 Szalacs). Szegedi Györgyről mindenek előtt is azt kell megjegyeznünk, hogy a harangöntő szakmában az eddigi ismereteink szerint ő az első magyar nevű mester. Sőt, ha az eredetinek megfelelően és nem magyarra lefordítva jegyezték fel, az asszonyvásári harangján a mestert megnevező felirat is magyar nyelvű, ami a maga nemében ebben az időben kivételes eset. Egyébként a szalacsi harangját Szegedi már nem Nagyváradon, hanem magán Szalacson öntötte. Ennek okára alább visszatérünk. Nem sokáig működhetett Szegedi György Nagyváradon, mert már 1760-ban a micskeiek Budára mentek harangért. Szinte másfél évtizeden át szállítottak Budáról harangokat az Ermellékre, bizonyára azért, mert a közelben nem volt műhely. Sőt még 1783-ban is Pestről hoztak harangot a kiskerekiek. Budán 1760-ban két mester is dolgozott: Zechenter Antal és Steinstock József. A micskei harang tehát egyikük műve. Különben mindkét mesternek 1—1 harangjáról ugyancsak maradt feljegyzés. Zechentertől Hegyközszentimre vett 1763-ban egy 1762 évben öntött harangot. Ez a mesternek, aki egyébként hoszszú időn át, 1728 (esetleg 1724) óta működött, egyik legkésőbbi harangja lehetett; ennél fiatalabb keltezésű példányt ezideig nem ismerünk tőle. Steinstock általában nem látta el évszámmal a harangjait; az általa öntött kólyi kisharangon sincsen. О is több mint három évtizeden át munkálkodott, gyártmányait az 1730 —1763 közötti évekből ismerjük. A kólyi harang is tehát a XVIII. század közepéről való. E két mestert követő budai harangöntőt, Brunner Jánost ugyancsak felkeresték az érmellékiek harangvétel végett: 1764-ben Hegyközszentmiklós, 1767ben Hegyközszentimre vásárolt tőle. Hangsúlyozom, vásárolt tőle és nem önte311