A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Patay Pál: Az Érmelléki Tractus harangjai 1825 körül

tett általa. Kitűnik ez világosan abból, hogy utóbbi harangot az öntésekor az alábbi felirattal látták el, miként az egykori összeírás is utal rá: 'felyül kiülő betűkkel e vagyon irva: Iohann Brunner goss mich in Ofen 1766'. Ettől eltér a harang másik felirata: 'Az alján ezen irás van metszett betűkkel: A Berettyó Szent Imrei Reformata Szent Ekklesia vette ezen harangot tulajdon költségével.' Tehát a harangöntő 1766-ban többek között minden megrendelés nélkül öntött egy harangot, amelynek testére a saját nevét és az öntés idejét is kiöntötte. Ezt a harangot az összeírásban említetett nyugta alapján a hegyközszentimreiek 1767 május 17-én vették meg. Jogos tulajdonukat a harangon is akarták igazolni az utókor számára ezért azt megfelelő felirattal óhajtották ellátni. Minthogy azonban a harang már ki volt öntve, ezt a feliratot csak „metszeni" azaz vésni lehetett a harang testére. Egyébként a feliratból is világosan kitűnik, hogy a harangot nem öntettek, hanem vették. Láthatjuk tehát, hogy a mester nemcsak konkrét megrendelésre dolgozott, hanem előre, azaz „piacra" is termelt. De nem ez az egyetlen ilyen készen vásárolt harang az Ermelléken. Ugyanennek a templomnak már említett, Zechenter-féle, 1662-ben öntött harangja is ilyen készen vett darab, hiszen azt csak 1763. május 31-én 'vonták' meg először, tehát nem sokkal azelőtt vették. Ilyen kész áru volt még felirata vésett voltából következtetve az érsemjéniek 1744. évi, a hegyközszentmiklósiak 1764. évi Brunner-féle, az asszonyvásáriak 1775., valamint a kiskerekiek 1783. évi pesti öntésű — Koll János féle — harangja is.

24 A XVIII. század kezdetleges közlekedési és szállítási viszonyai mellett a harangbeszerzés ezen módja érthető volt. Így akár új harang vételéről, akár régi hasadt harang kicseréléséről kellett gondoskodni, azt egy fuvarral is el tudták intézni és nem kellett a megrendelés végett sem előre felmenni az esetleg többszáz kilométerre fekvő városba, sem a harangöntő mestert lehívni evégett. Felvitték a régi harangot, kiválasztottak egy kívánt nagyságú, tetszetős újat, megalkudtak rá, levonásba hozták a régi harangban levő érc árát és a szekérrel máris lehetett visszafordulni. Az, hogy az így beszerzett harang nem lett konszonáns a toronyban levő másik haranggal, abban az időben a falusiak számára nem bírt jelentőséggel. Időközben egy újabb mester neve jelent meg az érmelléki harangokon: „Rettegi Lázár György", vagy amint az egyik harangján magát megnevezi (Erkeserű 1786): „Georgius Lázár ex Retteg". A megnevezés ilyen módja igen szokatlanul hat, hiszen a mesterek általában, amint láthattuk „in Ofen" stb. vagy ,,M(agno) Varadini" formában jelölték meg lakóhelyüket, illetve a harang öntésének helyét. Megoldja azonban e szokatlan szövegezést az érsemjéni Egyház 1791. évben öntött harangjáról szóló leírás: '. . . a nagyobbik öntetett itt Er Semjénbe 1791 ik Esztendőben Nemes Ádám János udvarán, ez a harang 345 fontos, öntötte Rettegi Lázár György'. Ez a harangöntő tehát vándormester volt. Az erdélyi Szolnok-Doboka megyei Rettegen lakott ugyan, de szekerével, amin a harangöntéshez szükséges felszerelést szállította, távoli vidékeket bebarangolt. Faluról falura, városról városra járt és ajánlkozott harangöntésre, és az új harang öntését, vagy a régi hasadt átöntését helyben végezte el. Ezzel megoldódott az 1752. évi szalacsi harang felirata: „Fudit Georgius Szegedi in Szalats" is. Szegedi György, aki ugyan előbb Nagyváradon állandó jellegű műhelyt nyitott (1746. évi bihardiószegi harangjának felirata így szól: „ Per Georgius Szegedi M. Varadini"), idővel maga is beállt vándormesternek. О is messzire kalandozott, 1753-ban például Beregszászban öntött harangot.

25 Szegedin, majd Lázáron kívül még több vándormester tevékenykedett a 312