A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1966-1967 (Debrecen, 1968)

Sápi Lajos: Debrecen első csatornázása

Sőt a hal állományának védelmében a város vezetősége az 1645-ben kiadott rendeletével a szűcsöket tartja távol a halásztra alkalmas Tócó vizének bőrmosással való beszennyezésétől.

1 A halászat mellett gátak létesítésével hasznosították a Tócó vizét malmok hajtására is és ezzel természetesen az elöntött területek nagyságát is lényegesen fokozták. így a város északi részén a Nyulasnál állott az Új gát a malommal, majd ettől délre a Hortobágyra vezető útnál, mely a jelenlegi Hámán Kató út magasságában fekszik, létesült a Köntösgát, míg a Kishegyesi út mentén a Buk-gátja állott. A Szikgát és Ogát a Szoboszlói úttól északra a jelenleg is meglévő Fűzfa csőszház magasságában helyezkedett el. Itt vezetett el az egykori térkép tanúsága szerint ,,A' városból kitakarodó víznek a Tótzói malomra való folyásának canálissa". A város hagyományaiból oly ismeretessé vált Basahalomtól délre állott a Mogyorósi malom a gátjával (1. rajz). Az egykori térkép tanúsága szerint a duzzasztógátat —-, melyen kocsiút vezetett keresztül —, két oldalt fasor szegélyezte. Utána a víz a „Lovászok zúgja" felé haladt tovább. E szakaszán már befogadta a városból kijövő csapadék és szennyvizet is. A város területén összegyűlő vizek elvezetésére ott ahol természetes vízfolyás nem volt, árkokat ástak. Később az eredeti vízfolyások medrét is rendezték, mélyítették. Ezek az árkok, különösen ha homokos talajban voltak kiképezve, idővel beomlottak, betöltődtek és használhatatlanokká váltak. Sőt az állandó beomlással veszélyeztették az utakat is melyek mellett létesültek. Ezért az árkok és vízfolyások partjait biztosítani, kellőképpen védeni kellett. Egykori feljegyzések tanúskodnak arról, hogy az árkokat az ácsok és molnárok „mejjékelték, megjármolták".'

2 Az árkokon az átjárást, a közlekedést hidak építésével biztosították. Ezeknek a vízlevezető árkoknak a fenntartása és vele az utak járhatóságának biztosítása a város vezetőségének állandóan visszatérő, szinte megoldhatatlan gondot jelentett. Erről tanúskodnak a ránk maradt tanácsi jegyzőkönyvek határozatai is. Arra, hogy az 1700-as években milyen volt a város csatornázása és az ezzel szoros összefüggésben lévő utak állapota, legjobb bizonyíték, az uralkodó által kinevezett királyi biztos mindenkori tevékenységének vizsgálata. Ugyanis az új, hivatalába lépő királyi biztosnak az adók beszedésének biztosítása mellett legfőbb feladata volt a gyakori tűzesetek elhárítására, valamint a járhatatlan utak megjavítását szolgáló intézkedések kiadására irányuló törekvése. Az alkalmazott rendelkezések mellett a tűzesetek megelőzésére az 1799-ben ismételten és kibővítetve kiadott „Tűz ellen való rendelések" úgy intézkedett, hogy „Minden Háznál Kút légyen, még pedig olyan készülettel, hogy könnyen lehessen vizet meríteni." A rendelkezés többi része a tűz megelőzésére, valamint a tűz alkalmával szükséges oltási munkák mikénti végzésére vonatkozott. A kiadott rendelkezéshez hasonlóan a víz elvezetésére és az utak karbahelyezésére a városi tanács már 1785-ben dolgozott ki javaslatot Teleky Sámuel királyi biztos felhívására, de az abban lefektetett munkálatok nem kerültek kivitelezésre, illetve a tett javaslatok csak tervezetek maradtak. így a kinevezett új királyi biztos felhívására 1799. január 23-án a városi tanács, az utak karbantartására a korábbi javaslatot átdolgozva, új előterjesztést tett. A kimunkált tervezet 18 pontból állott, melynek teljes határozati szövegét korábban már „A Debreceni Nagy Híd" című közlemény tartalmazta. (Déri Múzeum 1959. évkönyve). így most csak a csatornázásra vonatkozó rész tervezete kerül ismertetésre, mely szerint: 272