A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)
Tanulmányok - Módy György: Polgár és Szentmargita 1848–1612 között
jaiban folyt sikertelen ináncsi kibékítési kísérlet után kapitányaik Nagy András vezetésével végül is 1608. április 19-én kötöttek egyességet Homonnai Bálinttal. A fegyvert ragadott hajdúság Homonnait óhajtotta királyul kikiáltani, de az elszigetelte magát a mozgalomtól. Viszont a felvidéki megyék Szikszón tartott gyűlésének felhatalmazása alapján biztosította a hajdúkat az elhalt fejedelem adományaiban és „még azok felett Polgárit és Szent Margitát ígérjük nekik ily okkal : Hogy ha az generális gyűlésében országunknak ez két falut meg nem adnók országul nekik, más hasonló helyeket szerzünk érettek." 35 Eladományozásuk — holott láttuk az egri káptalan földesurasága köztudott volt — egyáltalán nem kirívó eset. A nagymérvű birtokbizonytalanság már az 1560-as évektől bekövetkezett. A király és az erdélyi fejedelem is többszörösen eladományoztak falvakat s tényleges birtokbavétel mindig az új tulajdonos erejétől függött. A hajdúság ekkor s még több mint félévszázadig olyan erőt jelentett, mellyel a káptalannak nem volt hatalmában szembeszegülni. Igaz, hogy 1614-ben — II. Mátyás 1613. évi megerősítő oklevele nyomán — a helyszínen végrehajtott beiktatásnál a káptalan ellentmondott, s a beiktatást elhalasztották és a döntést a királyi táblára bízták, de a hajdúk már 1608 nyarára ténylegesen birtokba vették Polgárt és Szentmargitát is. Báthori Gábor, aki fejedelmi székét is nagyrészt a hajdúk fegyveres támogatásának köszönhette, 1609 őszén a tarthatatlan helyzetbe került kallói hajdúkat Böszörménybe és Pródra telepítette át. 30 Támogatta őket akkor is amikor Szabolcs megyével kerültek szembe. A királyi országrészen lakó hajdúk így nem Kallóba vagy Kassára, Forgách Zsigmond főkapitányhoz fordultak ügyeikkel, hanem Nagy Andráshoz, Báthori hajdúinak vezéréhez Bajom várába. 1611 tavaszára szép szóval vagy erőszakkal Nagy András mindnyájukat Báthori mellé állította. A szoboszlai és polgári hajdúkat pedig, akik továbbra is hajlottak maradni a király hűségén, állandóan zaklatta. 3 " 1 A hajdúk így egymás között is a fegyverhez nyúltak. Báthori Gábor 1611. április 14-én Forgách Zsigmondhoz írt levelében olvashatjuk, hogy a fejedelem a felelősséget Nagy András ellenlábasaira hárította „. . . azok kezdtek cselekedni, akik ott laknak Polgáron ioveveni legeniek. . . " 38 Alig egy hónap múlva Thurzó György nádor a hajdúk és Báthori ellen küldte Forgáchot. Nagy András az Erdélyre támadott Raduly vajdához pártolt szászokat ostromolta Brassóban. A hajdúk a nádor tervéről időben hírt kaptak és veszélyben levő otthonaik védelmére hazajöttek. Forgách csapatai azonban Tiszalöknél körülfogták őket s Fekete Péter későbbi szoboszlói kapitány Nagy András ellen fordította a hajdúkat s az a többiekkel együtt színleg a király hűségére tért. Ezután Forgách elfoglalta Kolozsvárt és Gyulafehérvárt, de Nagy András a hajdúkkal újból Báthori mellé állt s ez a hadjárat sorsát megfordította. A nádor és a fejedelem ugyan 1611 végére megbékéltek, de Nagy Andrásék nem szálltak le, Kallóra és Szoboszlóra csaptak rá. A bosszúját soha kielégítetlenül nem hagyó hajdúgenerális nyilván nem felejtette ki számításából a polgári királypárti hajdúkat sem. Báthori Nagy Andrást kétkulacsossága és Thurzó intrikái miatt már árulónak tekintette, és az a szolnoki béggel fogott össze. 1612 tavaszán hol Debrecen alatt, hol a Hortobágyon, hol a Tiszánál bukkant fel, — bizonyos, hogy Polgárra is rácsapott. 39 A nádor és a fejedelem tokaji szerződése értelmében a hajdúk a felkelés alatt elfoglalt birtokokat vissza kellett adják. A privilegizált hajdúság lakóhelyéül Polgárt, Nánást, Hadházat, Szoboszlót és Vámospércset jelölték ki s közvetlenül a kassai főkapitány alá rendelték őket. Szentmargita nem vált hajdúvárossá, bár hogy hajdúk laktak benne az kiderül Szabolcs vármegye követének az 1613. évi 136
