A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)
Tanulmányok - Tóth Béla: Gulyás Pál (1899–1944)
.. .láttam a grófi parkban a gyulai várromot, de csak lopva nézhettük meg, hol két had birokra kelt, lestük, hazátlan bitangok, mert a gróf úr majd kivert. E versek 1935-ből valók, s a szerény „vidéki" költő egyenesen Magyarország hatalmas miniszterelnökéhez fordul leleplezésével s kétségbeesésével: Miniszter úr, a tárgyak kívül csillognak, de bent ül a homály, az atomok álmodnak ott bent.. . De én nem tudok aludni már! 1936-ban, mikor az ország hűtlen „sáfára" Rómába s Berlinbe vitte a magyar vért, meg meri kérdezni: ... gondoltad-é, midőn a vak Történelem rád térdepelt: Kilenc millió ember vérét milyen kannákba méred el ? (1936. ápr. 3.) (Isten követje) 1936—38-ban az abesszíniai „győzelmek" idején Itáliához, a fasiszta mámor tetőfokán álló Itáliához fordul: Két Róma áll most egymás mellett Két Róma hív: válasszatok! s van bátorsága kimondani: Róma, győzd le Rómát! — azaz a fasizmust. Amikor pedig a 30-as évek történelmi zűrzavarában visszatér a régi Magyarország egy-egy darabja, a „nemzeti érzés" tobzódása, az ellenségeskedés szellemének diadalmaskodása, a kezdődő háború feszültségei közepette mítosza „sündisznóállás "-áb ól, a népiesség mélységéből Petőfi szellemét idézi „Kassa kapui előtt", Stefán Petrovics és Maria Hruz „bolyongó, hontalan, országutakon kóborló fiának csókját küldi a „trikolór fölé": Ezt a csókot emelem a magasba, Sylvester csókját, az apostolok csókját: e csókban két nép lelke ég s ez az egy csók minden népek felett ott száll... Legyen minden magyar apostol. Csak úgy magyar, hogyha végtelen világ szelleme fú át rajta, másként üres váz, gólem, rút Gessler-kalap... 295