A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Tóth Béla: Gulyás Pál (1899–1944)

Az Erdély felé menetelő, „Kelet felé" vonuló honvédeken is Petőfi-világszabadságát kéri számon: így gyertek vissza, ő legyen a zászló, a fölemelt jel és felleg. . . Hozzátok vissza keletről a zászlót, amelyben a nemzetek énekelnek. (1940. aug. 25.) * * * A gulyási vers csupa nyugtalanság és nyugtalanítás. Ahogy ő mondaná, a versek tartalma: ingadozás a lét és nemlét határai között, a természet apró jelenségeitől a filozófia legmélyebb kérdéseiig, a lét kicsi és nagy problémáitól az irodaloméig. A műfaji határok elmosódtak, s feloldódnak a formák is. A költő felbontja a zárt formákat s élvezi az oldott szó gáttalan szabadságát. Amilyen nyughatatlan, csapongó a versek tartalma, olyan a formájuk. Munkássága elején Gulyás még jobban vigyáz a formai keretekre, bár az igazi szabályos vers ekkor is ritka nála, a 30-as évek közepétől azonban formái egyre oldottabbak lesznek, imbolygók, a költő mondanivalója, a vers hőfoka szerint. . . A mondanivaló egyre jobban előtérbe lép. Az eszmeiség a fontos. Gulyás Pál verselésének nagy érdeme a hang-vers előtérbe helyezése az írott verssel szemben. A kor költői, élükön Babitssal, zárkózottságuknak megfelelően a versnek egy inkább a szem, mint a fül, inkább a könyv, a magános olvasó, mint a nyilvánosság számára való, intim formáját fejlesztették ki. Gulyás mondja, szavalja, énekli a verset, s hangzását akkor is halljuk, ha olvassuk, nekünk pedig, akik hallottuk Gulyás Pál előadását is, ezek a versek a költő hangját is megidézik. .. A Gulyás versek legértékesebb formai elemei a szép, hangulatos, váratlan képzettársításokat idéző képek: Egy madár repült el fölöttem, a levegőben nagy hidat hagyott, Ezen a hídon elérném a legelső boldog virradatot. (Az utolsó ige) Legsikerültebb versei, úgy érzem, mégis azok, akárcsak Vörösmartynál, aho' a mélyen átélt mondanivaló a szilárd forma battériájába sűrítve jelenik meg, mint pl. A viharzó diófa, A szó, Országúti esküvő. * # * Gulyás Pál ars poeticá-ja: „A vers legyen szálló pehely és suhanó parittya, akkor szép a vers, ha egy szellő rezgeti és a halál hajítja" (A „szép" vers, Versműveseinkhez), azt fejezi ki, hogy a versnek legyen reális mondanivalója: súlya, gondolati kötöttsége, de ezt oldja fel a megjelenítés, a kifejezés finomságaival — a gulyási sajátságon túl bizonyos debreceni jellegzetességre is utal, amely sajátos hagyományként fejlődött ki e város íróinál. A természet apró jelenségein tűnődő, korát, környezetét éles szemmel figyelő, de a természet alagútján, a népiség tárnáin át az egyetemes „Eszmék" felé 296