A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Varga Antal: Az 1693. évi debreceni felkelés

lyi városnak. I. Lipót 1693. április 11-én kelt rendeletével Debrecent szabad királyi városi rangra is emelte.

7 Ez már nyílt állásfoglalás volt a város vezetői részéről. A városvezetők azonnali menekülésre gondoltak, s a „futás"-t közüggyé szerették volna tenni. Mivel e kérdésben a patríciusok sem voltak egy véleményen és a lakosság körében sem talált egyhangú tetszésre, október 9-én összehívták a városi tanácsot, hogy ott vitassák meg a kérdést, és az utcákhói is hívtak meg néhány olyan gazdagabb polgárt, akikről tudták, hogy a futás mellett foglalnak majd állást. II. Az októberi futás és felkelés A futás közüggyé tétele, elfogadtatása nem volt könnyű feladat, ez ugyanis egy szűk patrícius réteg érdeke volt, nekik volt okuk félni a török bosszújától. Hogy mennyire kisebbségben voltak a várost uraló patríciusok, arra Komoróczy György nyújt értékes adatokat. Ezek szerint az 1690. év adatainak figyelembevételével a lakosság 44%-a kis adófizető polgár volt, akik évente 1 — 2 forintot fizettek adóba, ami az összesen befizetett adó 49%-át képezte. A nagy adófizetők a népességnek csak 2%-át tették ki, s adóösszegük az összes adó 23%-a volt. A város többi lakói mesterlegények, szolgák, kocsisok, cenzusfizető parasztok, hajdúk stb. voltak.

8 Ezek az adatok igazolják, hogy a gazdag polgárok kisebbségben voltak a közép és alsóbb polgári rétegekkel szemben. Mégis ez a kisebbség akarta érvényesíteni akaratát. A szenátus mesterkedése folytán október 9-én sikerült is olyan határozatot hozni, melynek értelmében mindenkinek menekülnie kell, ki merre, s hova akar, vagy tud. Az utcákból behívott polgárokban valóban nem csalódott a szenátus, mert azok is a futás mellett foglaltak állást, s így biztosítva volt a demokratikus határozat látszata. A határozat felkavarta a város nyugalmát, s azt vegyes érzelemmel fogadták. Egyre többen és élesebben bírálták a határozatot, s egyre nőtt azoknak a száma, akik elhatározták, hogy szembeszállanak a határozattal. Azzal érveltek, hogy a futás nyílt beismerése a német barátságnak, maga után vonja majd a török haragját, s a következménye a város teljes pusztulása lesz. Különösen a szegényebb, kuruc érzelmű rétegek nem látták semmi értelmét a futásnak. Az egyre növekvő elégedetlenségnek hamarosan szószólói is akadtak a közép és szegényebb rétegekből való polgárokból. Elükön Varga Dávid és Szemere János állottak, alvezéreik Nagy Lőrinc, Csorvási István, Hajdú Péter, Czakó János és Majtényi András. Titkos éjszakai gyűlésen határozták el, hogy az elégedetlenek élére állanak, ha kell fegyverrel is megakadályozzák a futást és a törököt a régi oltalomlevelek felmutatásával és ajándékokkal engesztelik ki, éppen a helybenmaradásukkal bizonyítva barátságos érzelmüket. Az október 9-én hozott tanácsi határozat kihangsúlyozza, hogy az „a város derekasabb és értelmesebb részének eggyező végezése volt".

9 Mint előbb már volt róla szó, kibővített tanácsülés hozta ezt a határozatot, vagyis azon résztvettek a tanácstagokon kívül az utcákhói kijelölt gazdagabb polgárok is. A továbbiakban arra világítunk rá, hogy miért volt oly fontos a szenátus részére, hogy a tanácsülésen az „utca" is képviselve legyen. Ebben az időben Debrecen életében egyre nagyobb szerepet kaptak az utcák. Az utca fogalmon nem egy utcát, két sor házat értenek ebben az időben, hanem egy nagyobb utcához tartozó, közigazgatásilag, jogilag azonos állású több utcát együttesen. Ezek közigazgatási szervezete az utcakapitányság. Balogh István kö149