A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Varga Antal: Az 1693. évi debreceni felkelés

zépkori hagyatéknak tartja az egyes városrészek nem is csekély mértékű önigazgatását, mely abban nyilvánult meg, hogy minden utcának megvolt a maga tisztviselője; kapitánya, tizedese és tízházgazdája. Ok segítenek az adókivetésnél és beszedésnél, intézik az utcákat érdeklő közmunkákat: utak, pallók, sáncok, csináltatását, a fuvar elosztást, a katonai beszállásolást stb. Az utca külön gyűlése tárgyalja meg a közös ügyeket, megválasztja elöljáróit, az őrzőket, a pásztorokat. Az utca intézi a benne lakók számára a földosztást, nyílhúzással jelöli ki az egyes polgárok parcelláit.

10 Az utca tehát közigazgatási egység, hasonlít a mai kerülethez. Az utcák valójában a nép szervei, vezetőik közelebb állanak a plebejus rétegekhez. Ezért tudtak az utcákra támaszkodni első perctől kezdve az elégedetlenek vezetői, és ezért volt fontos a szenátus számára is, hogy a sorsdöntő október 9-i tanácsülésen az utca is jelen legyen, s az ottani határozat az egész lakosság közös elhatározásának tűnjék. A város történetében gyakran találkozunk az utcák és szenátus közti ellentétekkel, amelyek a XVII. század vége felé egyre erősödnek. Egyik ütközőpont a vásárok kérdése volt. Az utcák, amelyeket mind Balogh István, mind Komoróczy György a Debrecenbe olvadt középkori falvak jogutódainak tekintenek, önálló utcai vásártartásra követelnek jogokat, a hajdani falvak esetleges kiváltságai alapján. A patríciusoknak azonban nem volt érdekük az utcánkénti piactartás, mert az szétforgácsolta volna azokat a szerzett jogaikat, melyeknek szinte kizárólagos haszonélvezői voltak. A XVII. század végén a város két járásra tagolódott: az alsó és felsőjárásra. A járáson belül voltak az utcák, s azon belül a tizedek. A felsőjárás utcái: Űj-Hatvan utca (2 tized), Mester—Csemete utca (2 tized), Péterfia utca (1 és fél tized), Csapó utca (2 és fél tized). Az alsójárás utcái: Czegléd utca (2 tized), Várad—Miklós utca (2 tized), Varga utca (1 és fél tized), Piac—Német utca (1 és fél tized). Ezek szerint a XVII. század végén a város 8 utcából (15 tizedből állott).

11 Az utcák választás útján 1662 óta 80 tagot küldtek a communitásba. A communitáson belül, mint állandó ügyintéző szervet és a végrehajtó hatalom birtokosát: a szenátust állították, amelynek élére a bírót választották.

12 Debrecen főbíráit mindenkor a leggazdagabb polgárok köréből választották, de a szenátus tagjai is szinte kivétel nélkül a gazdagabb rétegekből kerültek ki. Sokszor családi szálak és gazdasági érdekek szétbonthatatlanul egységbe fűzték a szenátus tagjait. így a kisebbség akarata érvényesült ténykedéseikben. Ez a magyarázata viszont az utcák ama törekvésének, hogy a nagytanács hatáskörét kiszélesítsék, mert abban az utcák népének az érdeke jobban érvényesülhetett volna. Az október 9-i határozattal szemben már azon a napon sikerült az elégedetlenek vezéreinek ellentétes határozatot elérni az utcagyűléseken. Ezt a város vezetői lázadásnak minősítették, de ellene már nem tudtak és nem mertek tenni semmit. Október 16-án, pénteken újabb vészjósló hírek érkeztek Galga szultán tatárjai felől. Megtudták a menekülőktől, hogy a tatárok végig dúlták a Körösköz és Berettyó környékét, s annak menekülő népében nagy pusztítást vittek véghez.

13 Az ekkor tartott utcagyűlések továbbra is a helybenmaradás mellett döntöttek. A gazdagabbak és félénkebbek azonban megkezdték a menekülést. A városvezetők családjain kívül, inkább a jobbmódú polgárok mentek, akiknek megmaradt az igavonó jószáguk. Varga Dávid és társai sorra járták a házakat alvezéreikkel, nyugalomra és helybenmaradásra bírták a megbolygatott népet. A pánik azonban óráról-órára 150