A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1965 (Debrecen, 1966)

Tanulmányok - Módy György: Polgár és Szentmargita 1848–1612 között

emberei több mint ezer juhot hajtottak el, 1544-ben más jószágok között 12 java ökröt. 1538-ban csak egy szentmargitai jobbágytól 4 lovat hajtottak el erőszak­kal Bebek Ferenc emberei. 1544-ben Török János margitai jobbágy 18 ökrét vet­ték el Serédy Gáspár szolgái. Török János ugyanakkor 10 borjúnyi kárt is szen­vedett. Ugyanebben az évben még hat margitai jobbágyot sorol fel forrásunk, akiknek meg lovait vitték el. 55 Ezek az adatok mind jól megvilágítják a nagymér­tékű állattartást. Az, hogy az állatkárokat elszenvedő jobbágyok között 10 év alatt többször is ugyanazok jönnek elő, azt a következtetést engedi meg, hogy voltak parasztok, akik kimondottan jószágtartással foglalkoztak. A gabona-, és bárány-tized jegyzékek összevetéséből is az tűnik ki, hogy a legtöbb juhtartó job­bágy a kisebb gabonatizedet fizetők csoportjából kerül ki. Feltételezhető tehát az, hogy ezeknek a juhászat lehetett a főfoglalkozásuk, elsősorban is azoknak, akik csak báránydézsmát fizettek (Polgáron hatan, Szentmargitán négyen a 14 illetve 10 báránydézsmát fizetőből). 56 A fizetett gabonadézsma illetve az abból következtetett gabonatermés nagysága alapján különösebb tagozódást a két helység jobbágyai között nem találunk, mintegy 1/5-ük szerepel az átlagnál valamivel nagyobb dézsmával. Kereszténypénzt, — 5 vagy 6 dénárt — azoktól szedtek, akik gabona és bárány­dézsmát nem fizettek. Soraikban kell keresnünk a görögkeleti egyházhoz tartozó­kat, a mesterembereket, és azokat, akiknek valamilyen okból a természetbeni tized fizetése alól mentesítést adtak (pl. rossz termés). 1556-ban Polgáron csak ketten fizettek kereszténypénzt, de Szentmargitán 18-an. Ha figyelembe visz­szük, hogy ebben az időben a magyar jobbágyság névadásában a foglalkozási neveknek egy adott személyre vonatkozóan konkrét értelme van, altkor is a húsz kereszténypénzt fizetőből csak négy olyat találunk, akik bizonyára mester­emberek voltak (Mészáros Benedek, Mester Melchior, Trombitás Demeter és Kovács János). Az egri káptalan birtokainak szolgáltatásait az 1510—1550-es évek állapo­tát tükrözően tartalmazó később többször átírt forrás szerint Polgár (Polgári) Szent György-napi cenzusában minden telek után 1 forintot tartoztak adni, a zsellé­rek pedig 25 dénárt. Mindegyik telkes jobbágy 8 dénárt, 1 csirkét és 1 kenyeret kellett adjon ezen kívül az officialisnak. Szent Mihálykor mind a telkes jobbá­gyok mind a zsellérek ugyanezeket tartoztak adni. A gabonafélék (frugum et bladorum) kilencedét az officialis kertjébe asztagba gyűjtve kellett behordják. Szentmargitán a cenzus ugyanannyi volt, az officialisnak viszont nem tartoztak semmi szolgáltatással. A telkes jobbágy és a zsellér is azonban 3 kalangya szénát kellett a földesúr részére behordjon az officialis kertjébe. A gabonakilencedet (frugibus et bladis) itt már kicsépelve tartoztak behordani (importáré tritu­ratas). Mindkét birtokon a káptalan jövedelmét igen nagy mértékben növelte a ha­lászat. Földesúri jövedelem volt Polgáron a Tisza nagy Morotvájából való halfo­gásfele s a már Bakócz idejében meglevő és gondozott halastavak — Kérésztava, Demetertava, Tökös, Királyere, Sulymos, Kálna, Keskenycenter, Létava (Keres­thawa, Demeter thaw a, Thekes, Kiralyere, Sulymos, Kalna, Keskenczenter, Lethowa) — fogásának 1/3-a. Forrásunk megörökíti a káptalan határozatát, hogy a jövő­ben ezekből is felerészt tartoznak adni. A szentmargitai halastavak — Morotva, Selypes, Hortobágy, Nagyvölgy, Nagykerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyházfeneke, Keszeges, Királytava, Gyékényes, Szandalós-ere (Morothva, Zelpes, Horthobal, Nagyveölgy, Nagy Kerecse, Kiskerecse, Bodon, Egyhazfeneke, Kesseghes, Kiraly­tava, Gyikinyes, Zandalos Ere) — halfogásának fele értékét kellett a jobbágyoknak 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom