A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)
Tanulmányok - Ferenczi Imre: A török küzdelmek emléke a Hajdú-Bihar mondahagyományában
vizet és beleesett a kútba. Na, de nem láttak semmit a kútba. Azt a határt mán mind felkutatták. Hát szegíny asszony, mitévők legyünk, mán hiába keressük! ? Csak nem leljük, lássa. Na, belenyugodott az asszony, hogy oda a gyerek. Na, hazament ú is osztán. Csakhogy a szegíny asszony sírt, rítt mindig. Majd másnap átment a szomszéd kössígbe. Ott is keresték a gyereket, de ott se tanálták. Ügy, hogy elmúlt két hét, akkor se tudtak rúla semmit. így gondolta az annya, hátha át mehetett valamék kössígbe, és akadhatott valami jó baráttya, vagy tudomisén, és ott van valahun, oszt nem tud rúla senki. Ú meg ügyi gyerekésszel van, nem gondolja azt, hogy itthun kéne lenni. Na, annyiba hagyta az asszony. Elmúlt egy hónap, elmúlt a másik is. Úgyhogy mán egy félesztendő is elmúlt, de sehun sincsen a fia. Elmúlt egy esztendő, elmúlt egy másik esztendő is. Úgy, hogy mán az asszony nem is gondolt rá se, mán valahun elpusztult. Eljött a hét esztendő. Akkor megin kinyillott az ajtó. Akkor a gyerek összeszedte magát, mán tudta, hogy mi van. Ügy hogy összeszedett jó sok aranyat magának. Ügy alkalmazta az időt, hogy este legyen, mikor megyén hazafelé. El is indult haza a kondáslegíny. Mikor hazaírt, bekopogtatott az idesannyának. — Kedves anyám! Nyissa ki az ajtót! — Ki vagy te fiam? Hát az én fiam elpusztult! Nem pusztult el kedves anyám tessék kinyitni az ajtót! Nem akarta vóna kinyitni, de ott rimánkodott a fiú. Csak kinyitotta oszt neki. Akkor bement. — Jó estét kedves anyám! USID er-i engemet ? — Nem tudom én fiam — aszongya. Hát valahogy azért, de tuggya a jóisten, valahogy csak emlékszem! Akkor a gyerek leült, elsorolta a dogot, hogy hun vót ű, és most szabadult. — Na, kedves anyám! Itt van, hoztam annyi örökséget a várbúi, hogy abbúl most mán tudunk magunknak szerezni egy kis vagyont. Avval felmentek a kössígházho', és elsorolta a fiú a dógát, hogy hogy járt, mint járt. — Hozott ű magával egy kis pízt. Hát ű most mán vót szegíny eleget, reméli, hogy most mán csak jobban megy neki. Meg is adták neki, egy vasat se vettek el tűle. Akkor a gyerek vett magának egy lakást, és vett magának huszonöt köblös jó fődet, és vett egy fogatot, gazdasági felszerelést. Ebbe osztán a gyerek gazdálkodott. És lehet, hogy valakije még most is gazdálkodik benne. Így vót a dolog avval a várral Pocsajba." A nagyszalontai Csonkatoronyhoz fűződő kincsmondák többsége szintén a törökkel van kapcsolatban. Szendrey Zs. hat ilyen mondát közölt. 58 Így szólt az egyik: „A törökök kincstára a Csonkatoronyba vót, a kapu felett, ahun ma az Arany János szobra van. A sok kincs egy kűbűl csinált kecskébe vót eldugva. Mikor a köleséri hajdúk a várat elfoglalták, mindenütt összekerestík a kincset, de sehogyse tudtak rá akanni. Egyszer úgy vagy tíz év múlva ide vetődött egy török-forma ember, oszt rá vett egy hajdút, hogy lopja el azt a kecskét. A hajdú el is lopta, osztán megosztodzkodtak a pízen. Azúta ojan gazdagok annak a hajdúnak az utódai." 59 249
