A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)
Béres András: A debreceni Dornai-gyűjtemény
Béres András A debreceni Dornai-gyűjtemény Nagy megtiszteltetés érte a Déri Múzeumot, amikor Dornai László debreceni lakos élete munkásságával összehozott s lakásán őrzött értékes gyűjteményét a Déri Múzeumnak ajánlotta fel. 1963. május 22-én tett, és alább közölt nyilatkozatában először jelentette be szándékát, de ezt megelőzően feleségével egyetértésben már tudomásomra hozta, hogy gyűjteményét Déri Frigyes nagyszerű példája nyomán a múzeumot látogató közönség művelésére kívánja fordítani. Ez a nemes szándék sokrétű gyűjteménynyel gazdagítja majd a Déri Múzeumot, s illő, hogy értékének megfelelően kiállítási lehetőséget biztosítsunk számára s lehetővé tegyük azt, hogy még életükben a közönség számára is lakásukon hozzáférhetővé váljék. Felszabadulásunk 20. évfordulója csak megerősítette a Dornai házaspár múzeumgyarapító szándékát s a háború viharában megőrzött gyűjtemény értékes kiegészítője lesz a Déri Múzeum képzőművészeti és iparművészeti osztályainak. Nyilatkozat Én Dornai László, Debrecen, Vörös Hadsereg u. 40. sz. IV. em. 1. alatti lakos önkéntes elhatározásból a következő nyilatkozatot teszem mind magam, mind feleségem nevében. 1893. november 16-án Szerencsen, Zemplén megyében születtem. Iparos szülők gyermeke voltam, szakközépiskoláimat Tokajban jártam, utána Fiúméban a Hajógépipari szakiskolában végeztem. Ezután a fiumei Torpedógyárban dolgoztam. Az 1914-es háború után önállósítottam magam a villanyszerelő és műszerész iparban. A műgyűjtést már 1926-ban elkezdtem s azóta a mai napig folytattam. Jelenleg tulajdonomat képezi sok kép, szobor, szőnyeg, antik bútor, órák, márkás porcelánok, iparművészeti kerámiák, üvegek, márkás kristályok, ezüst érmék és más használati tárgyak, melyek igen szűkös lakásomon, a gyűjtemény értékének egyáltalán nem megfelelő körülmények között vannak összezsúfolva. Feleségem a Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolában dolgozik, mint aktív pedagógus. A kiváló pedagógus cím tulajdonosa. Magam a debreceni Iskolai Felszerelések Mintaboltjának vezetője vagyok. Közeli nyugdíjazásom várható. Megmásíthatatlan elhatározásunk, ahogy azt már Dr. Béres Andrásnak, a Déri Múzeum igazgatójának személyesen kifejtettük, hogy elhalálozásunk után a tulajdonunkban levő összes ingóságunkat Debrecen város közönségére hagyományozzuk, mint a Déri Múzeum nevünket viselő gyűjteményrészét, azzal, hogy az 27