A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Béres András: A debreceni Dornai-gyűjtemény

külön leltárban osztatlanul, Debrecenből soha el nem szállítható módon a Déri Múzeum szerves része legyen. Miután örökösünk és egyeneságú leszármazottunk nincs, Déri Frigyes múze­umalapító nagyszerű példája arra ösztönöz bennünket, hogy fentebb vázolt elha­tározásunkat megtegyük. Erre késztet továbbá az is, hogy nem akarjuk Greiner Mihály igazgató gyűjteményének sorsát megérni, hogy a gyűjteményt széjjelhord­ják és ezzel az érdeklődő és tanulnivágyó közönséget a látnivalóktól megfosszuk. Ingatlanom nincs. Azt már 1949-ben Hajdúnánás városának ajándékoztam szociális célra való felhasználás végett. A gyűjtemény jelenleg nincs biztonságban, mint arról a Déri Múzeum igaz­gatója, Dr. Béres András is személyesen meggyőződött. Szeretnénk az értékeket épségben megőrizni, de míg nyilatkozatot adunk ki arról, hogy a gyűjteményt a Déri Múzeum gyarapítására adjuk, életünkben szeretnénk továbbfejleszteni és körünkben megtartani, de a Múzeum máris sajátjának tekintheti s a hivatalos köz­jegyzői szerződés megkötése után a leltározást megkezdheti, sőt el kell végeznie. Határozott kívánságom az, miután idegen személyek vannak a lakásban és ezáltal a gyűjtemény a lakásnak rendelkezésre álló részében, szobában, konyhában, éléskamrában egymásra van halmozva és az ott lakó idegenek miatt sem érzem biztonságban, hogy az összes ingó vagyon mint a Déri Múzeum szerves és védett része megfelelő biztonságban és elhelyezésben maradjon a lakásomon. Szükséges lenne tehát a lakás felszabadítása annál is inkább, mivel lehetővé kívánnám tenni azt, hogy még életünkben a nagyközönség számára is bemutatható legyen, mint azt az országban már több példából láthatjuk. Előrehaladott koromnál fogva nincs túl sok időm rendezgetésre, de szeretném a gyűjteményt épségben megóvni és átadni s a gyűjteménynek a lakásomból való biztonságos és megfelelő elhelyzé­se után az ajándékozás módjának részleteiről és lebonyolításáról az arra jogosult hivatalos személyekkel valamint, a Déri Múzeum igazgatójával hivatalos formá­ban lefektetni. A gyűjtemény megismerésével egyidejűleg kérem a szükséges in­tézkedést megtenni. Dornai Lászlóné s. k. Dornai László s. k. A felajánlást a Dornai házaspár a debreceni I. kerületi Tanács Végrehajtó Bi­zottságának és a múzeum képviselőjének jelenlétében hivatalos megállapodás for­májában is rögzítették. Megállapodás a Dornai-féle magángyűjteménynek a debreceni Déri Múzeum részére történő felajánlásáról Jelen vannak: a debreceni I. kerületi Tanács hivatalos helyiségében a felaján­ló Dornai László és felesége, Pakodi Egyed Anna, Debrecen, Vörös Hadsereg útja 40. IV. em. 1. sz. alatti lakosok, a debreceni Déri Múzeum képviseletében Dr. Bé­res András igazgató, az I. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának képviseleté­ben Hűse Péter vb. elnök, továbbá Dr. Burai József tanácstag és dr. Pethő Ká­roly jogügyi előadó. Dornai László és felesége megismétlik a Déri Múzeum igazgatójának 1963. május hó 22-én tett nyilatkozatukat, mely szerint a közös tulajdonban levő és a későbbiek folyamán felleltározandó gyűjteményüket (festmények, szobrok, sző­nyegek, antik bútorok, órák márkás porcelánok, iparművészeti kerámiák, üve­gek, márkás kristályok és más használati tárgyak ) már most, életükben felajánl­ják a Déri Múzeumnak. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom