A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)
Tanulmányok - Komoróczy György: A királyi kisebb haszonvételek Debrecen feudáliskori történetében 1848-ig
királyi kishaszonvételekre vonatkozó gazdasági tervek és eszközök lehetőségeit is. A senatus a XVI. sz. óta fokozatosan kialakította a monopóliumok rendszerét és féltékenyen vigyázott, hogy ezt a rendszert minden körülmények között fenn tudja tartani. Határozottan el kell ismerni, hogy a korai feudális viszonyok között a senatus gazdaságpolitikája helyes volt, mert meggátolta, hogy a kishaszonvételekből eredő jövedelmek kizárólag egyes polgárok meggazdagodását segítsék elő. Viszont a XVIII. sz. második fele óta a korábbi rendszer fenntartása már nem mutatkozott egészségesnek, mert a városnak nem volt elegendő pénze ahhoz, hogy saját üzemeit fejleszthesse s megrekedt az egyszerű újratermelés állapotában. 6 A kishaszonvételi gazdálkodás nyomai már a XV. sz.-ban megtalálhatók az ország nagyobb városaiban és magában Debrecenben is, 7 de kibontakozáshoz csak a XVI. sz. óta jutott a termelés nagyobbfokú kiszélesedésével párhuzamosan. Tagadhatatlan, hogy a királyi kishaszonvételek különböző ágazatai és fajtái között Debrecenben a borkimérésnek és korcsmáitatásnak volt a legnagyobb jelentősége. Az e téren talált első adat 1476-ból való, amikor a földesúri joghatóságot képviselő tiszttartó (officialis) ítéletileg mondotta ki, hogy a tanács engedélye nélkül senki sem mérhet ki bort. Ez az ítélet viszont már arra mutat, hogy a korcsmáitatásnak, mint királyi kishaszonvételnek jogkörét Debrecen korábban gyakorolta, különben nem lett volna jogalapja a fenti döntésnek. 8 A XVI. sz. folyamán a polgárság összessége és a senatus között a korcsmáitatás körül jogviták merültek fö). A polgárságnak az lett volna a kívánsága, hogy saját termésű borát mindenki szabadon árulhassa. Viszont a tanács ragaszkodott ahhoz, hogy a korcsmáitatás a városi közületet illetheti és az educillació haszna csak a közösségé. Ez a gyakorlat eltért a falvak és egyes városok gyakorlatától, miután Debrecenben „vakbor"-nak minősítettek minden olyan boritalt, amelyet bármelyik termelő a tanács kezelése alatt álló korcsmákon kívül árusított. Többszöri összeütközés után királyi kiváltságlevelekkel ismerték el a városi közületnek azt a jogát, hogy „a bormérés teljesen a város lakosainál maradjon és annak minden jövedelme magának a városnak közös hasznára és szükségletére fordíttassék." 9 Elismerésre méltó szívóssággal védelmezte a városi tanács a borkimérés jogát a területén élő nemességgel szemben is. Ez a harcos öntudat annál nagyobb jelentőségű, mert Debrecen akkor még mint mezőváros Bihar megye joghatósága alá tartozott. Csukath Péter debreceni nemes lakost 1585-ben még a városból is kikergette a polgárság a főbíróval az élén, mert engedély nélkül bort árusított. 10 A XVII. sz. folyamán a debreceni polgárok egymás után telepítettek szőlőskerteket a Homokkertben, Tégláskertben, a távolabbi vidékeken (későbbi Bocskai-kert), de a gazdagabb polgároknak szőlőjük volt Diószegen, Újfalu környékén és másutt. Nyilvánvaló, hogy a szőlőtulajdonos polgárok többször összeütköztek vakbormérés miatt a városi tanáccsal, de a feudalizmus idején ezekből az összeütközésekből mindenkor a tanács került ki győztesen. 11 Szabályos büntető eljárás alá vonták a királyi kishaszonvétel jogának megsértését; pl. 1797-ben Kiss Mihályné egy kanta és egy palack bor eladásáért, összesen 1 forint értékben. 40 forint pénzbüntetést szenvedett, illetve 20 napi börtönt kínlódott át, mert nem volt módja a büntetést kifizetni. 12 Az eljárásban csupán az a meglepő, hogy a fenti esethez hasonló többszáz példánál mindenkor a szegényebb polgári rétegek soraiból kerültek ki a megbüntetett személyek és nagyon kevés patrícius talál219
