A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1962-1964 (Debrecen, 1965)

Tanulmányok - Mesterházi Károly: Az S-végű hajkarika elterjedése a Kárpát-medencében

A XII. sz. elejére a karikák vastagsága eléri a 3,5—5 mm-t, és átmérője a 3—4 cm-t. Ilyen példányokat ismerünk Túrócszentmártonból, ahol többnyire Kálmán pénzeivel keltezhetők. A Kárpát-medencében az S végű karika tipológiai fejlődésének ez a legfelső foka, nagyobb, díszesebb formákkal nem találkozunk. Az S végű hajkarika típusainak megjelenési sorrendje tehát szemléletesen megmutatja, hogy Szlovákiában ezen ékszer fejlődését végigkísérhetjük. Véleményünk szerint Szlovákiában a X. sz. közepén ismerték, s talán már használták is. A lelőhelyeket vizsgálva arra a következtetésre jutottunk, hogy szlovák területen a X. században már elterjedt az S végű hajkarika viseletének szokása. Következtetéseink szempontjából legjelentősebb lelőhely Nyitra. Az itteni temetkezések a X. sz. utolsó harmadától keltezhetők, s lehet, hogy még korábbi temetkezések is voltak. A tipológiai fejlődést a XI. sz.-i fejlett típusokig figyelhetjük itt meg a X. sz. utolsó évtizedében vagy már előbb is. Ebből arra következtetünk, hogy Nyitrán korán megjelent az S végű haj karika, és korán jelent meg fejlett változata is. Mivel Nyitra ebben az időben az E-i kereskedelmi út egyik fő állomása volt, nem lehet meglepő számunkra az S végű hajkarika korai megjelenése, és egyáltalán a fejlődés következő fokozatainak más helyeknél való korábbi előfordulása. E megfigyelésünket támogatják a zsitvabesenyői darabok, ahol S végű hajkarikás temető hamvasztásos szláv urnasírokhoz kapcsolódott; a persei temető anyaga, mely késői avar temetőbe beásott sírokból került elő; és a dévényújfalui avar temető szélén előkerült néhány S végű hajkarikás sír.

185 Annak ellenére, hogy ezt a folyamatos fejlődést megfigyelhetjük, feltűnő a lelőhelyek kis száma (19 lelőhelyet vettünk fel a jól keltezhető előfordulások sorába, de ha ideszámítjuk a dévényújfaluin kívül a szórványokat is, akkor sem lesz jelentősen nagyobb a lelőhelyek száma). Hogy ezt a jelenséget mivel magyarázhatjuk, arra a későbbiekben még kitérünk. A Dunántúlon ezt a fejlődési vonalat csak néhány temetőben figyelhetjük meg, ott is csak az^ É-dunántúli temetőkben, gondolunk itt Halimbára és Sorokpolányra.

186 Az E-dunántúli temetőkben először a vékony, bronz huzalból készült kisebb példányokat találjuk meg, ezek keltezése a X. sz. 60-as éveire tehető.

187 Ugyanez vonatkozik a D-dunántúli területekre is. De míg az É-i vidékeken a tipológiai fejlődés vonala (és ez egyben az egyes típusok megjelenési idejét is jelenti) nagyjából követi a szlovákiai fejlődést, a D-i területen nem lehet egységes fejlődésről beszélni. Ha megvizsgáljuk az ellendi, pécsi, kérpusztai anyagot, akkor nagyon jól láthatjuk, hogy a X. sz. végétől (a temetők betelepítésének kezdetétől) a XI. sz. végéig a különböző típusokat egyidejűleg és párhuzamosan megtalálhatjuk. A dunántúli lelőhelyek számbavétele során láthattuk, hogy milyen leletöszszefüggésben fordultak elő az S végű hajkarikák. A legkorábbi előfordulások a honfoglaló magyar vezető- és középréteg jellegzetes ékszertípusaival együtt találhatók meg. Dévény új falut, bár a dunántúli területnél említettük, inkább Szlovákiához kapcsolhatjuk. Vagyis az S végű hajkarika megjelenése itt is nagyjából ugyanabban az időben következett be, mint Szlovákiában, de a legfejlettebb típusok, melyeket Nyitrán, Zsitvabesenyőn a X. sz. utolsó két, de biztosan az utolsó évtizedében megfigyeltünk, a Dunántúlon később, csak a XI. sz. első harmadában jelentkeznek. Egészében véve a Dunántúlon valamivel későbben jelenik meg az S végű hajkarika mint Szlovákiában. Erre mutat az, hogy a felsorolt 48 lelőhelyről az esetek kétharmad részében a leletkörülmények a X. sz. utolsó évtizedeire utalnak. Tehát a legkorábbi előfordulások egybeesnek a szlovákiaiakkal, de a tömegesebb feltűnés később történik meg. Ugyanakkor észre kell ven103