A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1960-1961 (Debrecen, 1962)

Komoróczy György: A munkásmozgalom történetének néhány kérdése Hajdú-Bihar megyében az ellenforradalmi korszak idején (1920–1944)

védelmi Minisztérium útján a kormányt, hogy akár antant, akár magyar fehércsapatokat bocsásson az uralkodó osztály rendelkezésére, mert Debrecen „most circa 120 000 főből álló lakosságával az Alföld központja, ha ezt elveszti a polgári hatalom, vele vész a vidéki terület is. A mezőgazdasági cselédség is forrong".

6 A román imperialista csapatok kivonulása felszabadította a burzsoázia erőit még hatványozottabb mértékben, mert most már nem féltek még a rendfenntartó közegektől sem, hiszen minden hatalmat kézberagadtak. Ez az ujjongó lelkesültség hatotta át a polgármester sorait, amikor Budapest polgármesterének megtáviratozta, hogy „kettős rémuralom szenvedését váltotta meg" a bojár csapatok kivonulása.

6 Az igazi fehérterror — az országban dúló pusztításhoz hasonlóan — most kezdett Debrecenben is tobzódni. Jellemző erre a politikai módszerre, hogy csak magában Debrecenben 1920 márciusában, nemsokára a megszálló csapatok kivonulása után, 56 egyént tartóztattak le izgatás bűne miatt, míg februárban „csak" hatot; ápr. 12-re hódolattal várták Horthy megjelenését a városban; várták a román fogolytáborokba hurcolt személyek felelősségre vonását s azt, hogy a „kommunista rendszer vezetőit Hajmáskérre szállítsák", az internálótáborba; a Hajdúföld ápr. 2-án „Haces sütő" címen antiszemita cikket írt; a főkapitány gőgösen jelentette, hogy „a kommunista irányú nyomtatványokat a rendőrség kazánházában elégettem" s bár ezt még januárban megtette, most dicsekedett el vele.

7 Debrecenhez hasonlóan jártak el mindkét megyében, miközben megindult mindazoknak összefogdosása, internálása, elítéltetése, akik a Tanácsköztársaság idején a legkisebb forradalmi szerepet vállalták.

8 A fegyelmi eljárásokat még évek múlva is folytatták, s ha valakiről utólag megtudtak valamit, vád alá helyezték.

9 Az uralkodó osztályhoz tartozó, de egyes vonatkozásokban haladó szellemű, polgári demokratikus beállítottságú Magoss György önmaga is elítélte ezt a politikai módszert, amikor az ellene indított fegyelmi eljárás során elismerte, hogy bármenynyire is ellensége a kommunizmusnak, mégsem helyeselheti az üldöztetések állandósulását; hangsúlyozta, hogy „a mai cursus túlzásaival semmiképpen sem tudok egyetérteni, azokat nemzetemre és hazámra károsaknak tartom".

10 (Kiemelés tőlem, K. Gy.) Az ellenforradalom „konszolidációra" törekedett

11 s ezt a dolgozók elnyomásával igyekezett biztosítani. 1920. jún. 5-én a főispán kinyilvánította, hogy „a városi önkormányzat határai között a keresztyén alapelv minden irányban feltétlenül érvényesüljön", — ez a törekvés vezeti.

12 Ezt a törekvését nem tudta teljes mértékben megvalósítani, mert a városi munkásság, parasztok és kispolgárok tömegei nem értettek vele egyet, ami többek között az 1922. évi választások idején is bebizonyosodott, amikor az ellenzéki politikusok szavazati száma 17 307 volt, a kormánytámogató személyeké 9669. Nagyhatású erőszakkal, demagógiával, vagy ahogyan Kozma Miklós nevezte: „a sajtó koncentrikus működésével" elérték, hogy 1926-ban az ellenzék mindössze 9871 szavazatot kapott, míg az Egységes Párt 11 488-at. Többek között ezen a választáson bukott el Pékár Gyula kormánypártiképviselőjelölttel szemben maga Bajcsy-Zsilinszky Endre is Derecskén.

13 A munkásosztálynak céltudatos forradalmi képviselete nem volt a megyében, a Szociáldemokrata Párt vezetőiből akkor már helyi viszonylatban is kiábrándultak. A törvényhatósági bizottságban alig kaptak képviseletet a dolgozó emberek. 1929-ben pl. a 213 „városatya" közül 93 virilis foglalt helyet, 83 a választott érdekképviseleti szerveket képviselte, 37 pedig hivatalból volt tag. Az érdekképviseleti szervek legnagyobb része szintén az uralkodó osztályhoz tartozott, pl. egyházak, Kereskedelmi és Iparkamara, Kereskedő Társulat, gazdagabb Ipartestületek stb.

14 Még kedvezőtlenebb volt a helyzet 1935-ben, amikor a közgyűlési terem tagjainak sorában 90%-ban foglaltak helyet a NEP emberei. Ezekről állapította meg a főispán, hogy ,,új utakat, új irányzatot fog(-nak) jelenteni".

15 Valóban: a fasizmus irányzata felé vezették a város kormányzását. Ez a városi vezetőség még a polgári demokráciákban általánosan érvényes titkos szavazást is ellenezte 1925-ben,

16 s minden erővel ragaszkodott a Horthy személyében megtestesült államhatalomhoz. Többek között 1938-ban Fáy István főispán hangsúlyozta, hogy a kormányzóban „formálódik újjá a nemzet"; szerinte ,,ő mentette meg a kommunisták Valpurgis éjszakájától".

17 Gömbösről nem átalíotta megállapítani a közgyűlés, hogy „tétova, iránytalan tántorgásból" vezette ki a népet s hogy „országunkban rend és közbiztonság uralkodik".

18 Dicsőítette a magyar történelem egyik komikus, de annál veszedelmesebb figuráját, ifj. Horthy Istvánt, amikor azt mondotta róla 1942-ben, hogy ő képviselte azt az eszmét, „ami77